Teleki Sámuel
November 1-jén történt
„A dicsérő kritika legyezi a hiúságom, melengeti a szívemet. A negatív véleménynek – ha nem buta, rosszindulatú akadékoskodás, akkor –, legyen az akár nehezen feldolgozható, örülök. Mert az már nem is kritika, hanem jó tanács” – fogalmazta a negyvenhetedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Hámori Gabriella, akit többek között A Vizsga, A Játszma, a Szezon, a Szinglik éjszakája, a Legjobb tudomásom szerint és az Utolsó jelentés Annáról című filmben láthattunk.
Március 10-én történt
Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.
November 1-jén történt
1923. november 1-jén született Varga Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Prima Primissima díjas magyar szobrászművész, hazánk egyik legismertebb szobrásza, akinek több mint háromszáz köztéri szobra látható világszerte.