Tökéletes napok
Tragikus sorsú pankrátoroktól a feminista testhorrorig: ezek voltak idén a kedvenc filmjeink
A meglepetések éve volt 2024 – már ami a filmeket illeti. Az idei kedvenc magyar filmjeinket már csokorba szedtük, így hát lássuk a nemzetközi mezőny tizenöt favoritját!
Wim Wenders szerint sokkal inkább a környezetünk termékei vagyunk, mint azt be mernénk vallani
A német filmrendező az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonra személyesen is ellátogat, ahol tizenkét filmjét több fővárosi helyszínen vetítik.
Emberré lett angyal és japán vécépucoló a Wim Wenders-filmhéten
Június 28-tól július 2-ig a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást csíphetünk el az Art+ Cinemában szinkronnal, majd ezek után legfrissebb filmjét felirattal nézhetjük meg.
Díjnyertes minisorozatokkal folytatódik a JFF Online Japán Filmfesztivál
A Japán Alapítvány szervezésében friss programmal folytatódik a JFF Online Japán Filmfesztivál. Június 19. és július 3. között két díjnyertes minisorozatot nézhetünk meg magyar vagy angol felirattal, otthonunkban, ingyenesen. Az egyik főszerepében Jakuso Kódzsi, a Tökéletes napok sztárszínésze látható, aki alakításáért díjat nyert Cannes-ban.
Wim Wenders tökéletlen idillje
A komorebi japán kifejezés a fa lombkoronáján átszűrődő napfényre, amely tulajdonképpen maga a kiegyezéssel teli béke és megelégedés. Legalábbis Wim Wenders legújabb, Tökéletes napok című filmje szerint, mely a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált, és két díjat is elhozott.