Tommy Ramone

Január 29-én történt

„Bűnös dolog, hogy bennünket, színészeket megfosztottak az alkotói címtől. Azt senki ne mondja, hogy nem vagyunk alkotók. Kezembe kapom a szerepet, akkor a szereptanulás közben jönnek a gondolatok, a felfedezések, hogy mi van mögötte. Ebből a megtalálásból származik az egyszerűség, a spontaneitás, néha a poén is, amit talán még a szerző sem érez, amikor írja” – fogalmazta az 1899. január 29-én született Kossuth-díjas színművész, Páger Antal, akit olyan emlékezetes filmekben láthattunk, mint a Hattyúdal, a Pacsirta és a Tanulmány a nőkről.

Július 11-én történt

„Fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni. Kényszermegoldásként választottam volna a tanári pályát, és gondoltam arra, hogy magyartanár leszek. Aztán tizenhét éves koromban jött az ötlet. Egy nagyon jó ismerősömmel elkezdtünk arról beszélni, hogy jó lenne színészkedni. Az is nagy lökést adott, hogy szinte gyerekkorom óta játszom. A közönséget mindig falubéliek alkották, akik ? más szórakozás hiányában ? összejártak egymáshoz beszélgetni, és amikor kifogytak a pletykából, akkor mondták mindig: Imi, mondj egy verset! Ők voltak az én első közönségem, ott éreztem meg először azt a borzongást, azt a lámpalázat, amelyet ma is érzek még minden fellépés előtt” – idézte fel lapunknak néhány éve pályájának kezdetét Csuja Imre színművész, aki ma ünnepli születésnapját.

Erdélyi Tamásnak született, Tommy Ramone néven lett világhírű

Hetvenöt éve, 1949. január 29-én született Tommy Ramone, azaz Erdélyi Tamás, az első és egyik legnagyobb hatású punkrock-együttes, a Ramones dobosa, majd producere.