Ujréti László
Augusztus 17-én történt
„A szinkronizálás a szakmám része. Amikor a mesterséget tanultam, a szinkron a szakmának egy kicsiny ágazata volt, de ezt is meg kellett tanulnunk. Az életünk, a rajongásunk mindig is a színház iránt volt meg igazán, és azt hiszem, ez így is marad” – fogalmazta egy interjúban a ma nyolcvannegyedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színész, Ujréti László, Terence Hill állandó magyar hangja, akit a Miskolci Nemzeti Színház és a József Attila Színház előadásaiban, illetve a Régi idők mozija és a Valami madarak című filmekben láthattunk.