Umberto Eco

Február 19-én történt

Thomas Alva Edison fonográfja 1878-ban ezen a napon kapott szabadalmi oltalmat. A különféle harangjátékok, zenélődobozok, gépzongorák már korábban is képesek voltak hangokat visszaadni, de a fonográf megjelenéséig valós hangok rögzítésére és visszajátszására nem volt lehetőség.

Január 5-én történt

1990-ben ezen a napon robbant ki az úgynevezett Duna-gate ügy. Az SZDSZ és a Fidesz bejelentette, hogy a Belügyminisztérium állambiztonsági szervezete az alkotmány tilalma ellenére még mindig információkat gyűjt az ellenzékről. A botrány nyomán megszűnt a BM III/III-as osztálya és lemondott Horváth István belügyminiszter.

Világválogatott: Nádasdy Ádám szubjektív 11-e a világirodalomból

Egy neves irodalmár, tizenegy világirodalmi klasszi(ku)s – az 1749 világválogatottjának ebben részében Nádasdy Ádám legnagyobb világirodalmi élményeiről olvashatunk.

Február 19-én történt

Thomas Alva Edison fonográfja 1878-ban ezen a napon kapott szabadalmi oltalmat. A különféle harangjátékok, zenélődobozok, gépzongorák már korábban is képesek voltak hangokat visszaadni, de a fonográf megjelenéséig valós hangok rögzítésére és visszajátszására nem volt lehetőség.

Január 5-én történt

„A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek. Ha szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma” – vallotta Umberto Eco olasz író, szemiotikus, irodalomkritikus, aki 1932-ben ezen a napon született.

Italo Calvino, az ellenállás, a mágikus realizmus és a kártya írója

Száz éve, 1923. október 15-én született Italo Calvino olasz író, esszéista. Alkotói pályája hatalmas ívet járt be: az ellenállás jegyében született neorealista írásoktól a mágikus realizmus mesteri műveléséig jutott. Ha egy téli éjszakán egy utazó című műve a posztmodern próza fontos darabja.