Vikár Béla
Szeptember 22-én történt
„Azt hiszem, mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert, és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben” – fogalmazta az 1910. szeptember 22-én született – és 2006-ban elhunyt – Kossuth-díjas költő, író, Faludy György.
Április 1-jén történt
„A legfontosabb: megtalálni a magunk versét. Nem azt kell választania egy versmondónak, amelyik tetszik, mert lüktet a ritmusa vagy szépen csilingelnek a rímei, esetleg valaki más azzal nyert szavalóversenyt. A saját, nehezen megfogalmazható érzéseimet, gondolataimat kell felismernem a versben. Mintha helyettem írta volna – jobban, pontosabban, árnyaltabban – a költő, mindazt, ami engem is foglalkoztat” – fogalmazta egy interjúban a ma hetvenkettedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Rubold Ödön.
Szeptember 22-én történt
„Ha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni” – vallotta a 2019. szeptember 22-én elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, Sára Sándor. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész nevéhez olyan kitűnő filmek fűződnek, mint a 80 huszár, a Feldobott kő, a Holnap lesz fácán és a Tüske a köröm alatt.
Fonográffal Székelyföldtől Somogyig
Európa első népdalgyűjtője, aki felvette az énekeket: Vikár Béla ma lenne százhatvanhat éves.