A tájképtől az absztraktig - KOGART A REÖKBEN

Kovács Gábor képzőművészeti gyűjteményéből szinte megtanulható a magyar tájképfestészet története. Id. Markó Károly képeitől kezdve szinte lépésről lépésre haladunk a XX. század közepéig, eddig szinte sosem látott, mégis ismerősnek tűnő művek mentén. Ám még mielőtt mindez kibontakozna, néhány barokk kori remekmű vezet vissza a XVIII. századba: két Bogdány Jakab-csendélet, egy Mányoki Ádám-portré, s néhány más mű érzékeltet egy olyan korszakot, amikor alig akadt magyar nevű alkotó a hazai művészettörténetben. Itthon ekkor még főleg német és osztrák festők dolgoztak, Bogdány Jakab viszont Angliában lett híres, az itt látható művek is egy londoni árverésről jutottak haza.

Nem csupán ezek Magyarországra kerülése Kovács Gábor érdeme, az Itáliában élő id. Markó egyik vászna is kalandos utat járt be. A valaha spanyol grófi gyűjteményt gazdagító darab Dél-Amerikát útba ejtve, ugyancsak Londonban landolt, ahonnan már megnyílt a hazai gyűjteménybe kerülésének lehetősége. Tőle különösen gazdag anyag található a kollekcióban, köztük igen kvalitásos, reprezentatív darabok.

A valós tájélmény képviselőit követve Mednyánszky vezet át a nagybányaiakhoz, kiknek fénytől fölerősödő zöldjei csak úgy harsognak a vásznakon. Tőlük már csak egy lépés - elvont és szó szerinti értelemben is - a modernek művészete, akiket a gyűjtő eredendő vonzalmának tükreként Szőnyi- és Egry-tájképek jeleznek, majd a kollekció utóbbi évekbeli fejlődésének eredményképp a magyar avantgárd képviselői - Czóbel, Márffy, Perlmutter, Rippl, Vaszary és a többiek - zárják a sort.

Bár a gyűjteményben mennyiségileg uralkodó a tájkép, az újabb szerzési irány már nem ragaszkodik ehhez a képtípushoz: csendéletek és konstruktív művek révén Kassák és Moholy-Nagy is része lett a kollekciónak. Amely föltehetően a jövőben is változik és idomul, így elképzelhető, hogy csupán egy pillanatnyi állapot szemtanúi vagyunk.