Az intézményhez, illetve az Ódry Színpadhoz tartozó kicsinyke alagsori Klub négyszer négy méteres dobogójánál, szegényes öltözőasztalkának kinevezett bordás fűtőtesténél igazibb díszlet a salétromos plafon alatt egyre csöpögő csővezeték. Egykedvű, örök eső módra hull ? a jövő. Számolt-e a műszaki hiba tényével Balázs Juli e. h. díszlettervező, vagy sem, mindegy. A tetthely, a (majdnem) üres tér így felel meg a darabnak, a jelent a jövővel örökkévalóságként keverő példázatnak.
A szerző, Nyina Szadur az újabb orosz irodalom női vonalának ismert képviselője. Most A mező címen megjelenített színműve nálunk A csodálatos öregasszony címen hozzáférhető, Molnár Zsófia fordításában. Kristóf Borbála e. h. dramaturg közreműködésével ebből született Kárpáti István e. h. rendezésének szövege. Egy fiatal nő (talán kétgyermekes, férjezett családanya, talán Lidának hívják) őszi burgonyaszedésre kivezényelve elvéti a parcellát, ahová igyekeznie kellene. Teljes eltévedtségében találkozik egy nénével (talán vajákos, talán bolond, nem lehetetlen, hogy Gyilokenyko a neve). Az ifjabb útbaigazítást remél az idősebbtől, az idősebb támaszt keres a fiatalabbikban. Hétköznapi szavaikból mind képtelenebb párbeszéd bontakozik ki. Fabulát látunk, vagy nőalakokra hangszerelt Godot-t? A kopár fának felelne meg az egyetlen elszürkült papírgyűredék-krumpli? A világvégén fürkészi, kerülgeti egymást, egymásban a közöset két árva női kreatúra. Mondhatni: Estra és Vladi. Nem messze ide, a mező szélénél, úgymond, az óceán hullámzik, melyben a föld, a ?lecsúszott? mező úszik.
Az eredeti (az orosznak is megfelelő) cím módosításával Kárpáti általános síkra transzponálta a kétszemélyes drámát, lehalkítva, de ? részben a morzsányi humor kedvéért ? meg is hagyva a mesei mozzanatokat, építőelemeket. A sárgára meszelt helyiség sarkába szorította, falaihoz tapasztotta Gyilokenykót és Lidát. Remek a színészválasztás. Az évtizedek óta pályán levő Venczel Vera kis varkocsával, egy szál fekete garbójában olyan kortalan légiességgel hat, hogy mellette Alberti Zsófia e. h. ? barna tónusú hacukáiban ? időnként hajlottabb korúnak érződik. Beszédes az életkori elmosódás, a szerepek közötti átjárás. A két földszínűre öltöztetett nőfigura összjátéka pontos, tartalmas: a tanácstalansága folytán indulatos Lida némiképp saját jövőbeli énjét sejtheti a még csak nem is fagyoskodó manó-mamókában, az ütődötten bölcs Gyilokenyko pajkos szolidaritása pedig mintha a lányát (saját valahai ifjúságát) féltené a fiatalasszonyban. Alberti nem tagolatlanul, mégis egy intrádára veszi birtokba az alakot, sietve csap le a szavakra (ez olykor, eleinte, az érthetőség rovására megy), Venczel ki-kivár, huncutul okos keresztöltésekkel, hangsúlyszöktetésekkel köti a mondatokat.
Kárpáti szükségképp erősen bízott a szimbolizálódó alaphelyzetben (egyfelől a találkozás archetipikus tényében, jelentésében, másfelől az egymást méregető összezártság, egymásra ítéltség szituációjában) és a nem különösebben velős, azonban íróilag ügyesen kigazdálkodott replikákban. Jól mozgatja, ütközteti a beszélőket. Rendezése a veremjelenetben a legötletesebb. Alberti a padlón ülve, feltartott karral, majd szája előtt szócsövet formálva, emelt hangon játssza el, hogy gödörbe zuhant, segítséget kér. Venczel gonoszkodón társa feje fölé tartja, meghimbálja levetett csizmáját, ezzel képezve teret, fönt-lentet. Lida megkaparintja a csizmát, majd kievickél csapdájából: a falra illesztett vékony ragasztócsíkot forogva-hengeredve hántja, tekeri maga köré. Elsajátítja a függőleges mezőt, mely egyben be is fonja őt. Az elvontság hasonló megnyilvánulásait bizonyára jól adaptálta volna Babarczy László osztályvezető tanár növendékének rendezése (Lida hosszas öltözködése az előadás megkezdése előtt inkább csak pepecselő időkitöltés). Két zenei effekt között egy leheletnyi drámát láttunk.
