Találkozási pontokat keresünk olyan alkotók között, akik a Liszt Ünnep valamely eseményén közösen állnak színpadra. Akadnak köztük régi jó barátok, közösen gondolkodó művészek és olyanok is, akik első alkalommal találkoznak. Farkas Róbert és Láng Dorottya számára a közös pontot Liszt Ferenc Esztergomi miséje jelenti, amelyet október 22-én adnak elő az esztergomi bazilikában.

Farkas Róbert felidézte: az Esztergomi mise várva várt hazai bemutatója 1856-ban, a bazilika felszentelésekor vegyes fogadtatásra talált, a mű egy későbbi, budapesti koncerten nyerte el a közönség és a kritika tetszését. A tizenöt éve Németországban élő karmester mesélt arról is, hogy – bár bejárta egész Európát – csak néhány helyen mozog igazán otthonosan. „Ha csukott szemmel is tudom, hol vagyok, otthon érzem magam. Hevesen, az utcában, ahol felnőttem; Miskolcon, hiszen mindig melegséggel tölti el a szívem, ha az ott töltött két évre gondolok. Budapest is az otthonom, ahogyan Berlinben is otthonra leltem. Gyerekkori vágyam volt, hogy a német fővárosban éljek. Akkoriban testvérvárosi cserediák-kapcsolat működött Heves és – a Berlin közeli – Oranienburg között. Amikor tizenéves diákként az első dönert ettem a tévétorony környékén, elfogott valami nagyvilági érzés, és először fogalmaztam meg, hogy szeretnék itt élni.”

Farkas Róbert beszélt arról is, hogy rengeteg előítélettel találkozott gyerekkorában, és bár a tanárait főként az aggodalom vezette, amikor attól tartottak, ő is elkallódik majd, számára fontos volt, hogy bebizonyítsa ennek ellenkezőjét. Júliustól a MÁV Szimfonikusok vezető karmestereként dolgozik az együttes szakmai fejlesztésén. Augenhöchéről, építkezésről és helytállásról is mesélt.

Láng Dorottya mezzoszoprán húszéves volt, mikor komolyan kezdett foglalkozni az énekléssel. „Mindig tudtam, hogy énekesnő leszek, ám egészen 22 éves koromig azt hittem, hogy a klasszikus zene teljes félreértés, miért mondják az énektanárok, hogy én operát énekeljek?!” Mesélt egy diákkori A varázsfuvola előadásról is, amelyben tanáraikkal együtt álltak színpadra. „Paminát énekeltem, ám nem ismertem a kottát, Tokody Ilona felvételét hallgatva, hallás után tanultam meg a darabot. Angol-magyar szakra jártam, mikor kutyasétáltatás közben énekszót hallottam valamelyik bokor mögül. Megszólítottam a lányt, aki elmesélte, hogy Kármán Emese énektanárhoz jár, így kerültem én is hozzá.”

Láng Dorottya Bécsben tanult, tizenkét évig élt külföldön – a bécsi- és a hamburgi operaháznál volt szerződése –, ám 2019-ben rátört a honvágy, és rájött: a hazai közönségnek szeretne énekelni. „Impulzív személyiség vagyok, a döntéseimet inkább érzelmi alapon hozom meg, és ez talán nem mindig sül el jól, de már megtanultam együtt élni a következményekkel. Ha egy színháznál művészként nem tudok fejlődni, akkor tovább kell állnom.”

Farkas Róbert karmester felvetette: „Az jelenti a biztonságot, ha szabadon élheted ki a művészeted vagy ha anyagi biztonságban élsz?” Megjegyezte: ő előbbi mellett döntött, éppen ezért távozott a biztonságosnak tetsző heidelbergi állásából.

Ösztönös döntésekről, szakrális zenéről és rendező-uralomról is beszélgettünk az egyórás podcastban.