Léván született értelmiségi családban. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett, 1966-tól a pozsonyi Komensky Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, majd szakot váltott, és 1973-ban magyar-angol szakon diplomázott. Egyetemistaként a József Attila Ifjúsági Klub estjeit látogatta, első írása is a klub később betiltott lapjában, a Hangban jelent meg. 1970-ben az Irodalmi Szemle közölte első novelláját Teniszlabda címmel. 1973-ban a Madách Könyvkiadó szerkesztője lett, és végleg Pozsonyban telepedett le. 1990-től 1994-ig az Irodalmi Szemle, majd a Kalligram főszerkesztőjeként, 1994-től 1997-ig a Kalligram Könyv- és Lapkiadó kiadóvezetőjeként tevékenykedett, emellett több szlovák napilapban és folyóiratban is rendszeresen publikált.
1990 és 1992 között a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának volt az elnöke, 1997-től 2000-ig pedig a szlovák PEN-központnak. Ezzel párhuzamosan a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának elnöke és a Csemadok alelnöke is volt. 2003 márciusában a Szlovák Helsinki Bizottság elnökévé választották.
1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének adjunktusa volt, oktatott a prágai Károly Egyetem Szlavisztikai és Közép-európai Tanszékén is.
1979-es első novelláskötete, a Hűtlenek kedvező kritikai visszhangot kapott művészi tudatossága, formabiztonsága és intellektuális színezetű, ironikus stílusa miatt.
Írói pályája a nyolcvanas évek elejétől felfelé ívelt, regényeivel (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) új fejezetet nyitott a szlovákiai magyar irodalomban. E művekben az egyéni, nemzedéki, nemzetiségi lét- és sorsproblémákat három irányból körbejárva számolt le az egyéni és közösségi illúziókkal, hagyományokkal, irodalmi konvenciókkal. A magyar nyelvű eredetivel egy időben mindhárom kötet szlovákul is megjelent. Újító szemlélete nyilvánult meg az 1987-es Bőröndök tartalma című laza szerkezetű novelláskötetében is.
1999-es nagy sikerű regénye, a Tömegsír a kritika szerint újszerű tematikát és új hangot jelentett pályáján, a hétköznapiságot, a kisszerű emberi problémákat ábrázolta egy redukált, lecsupaszított nyelvi közegben. Az azt követő regényekben (Nálunk, New Hontban és Mátyás király New Hontban) visszatért a nemzetiségi és a közép-európai létezés nehézségeit ironikus elemzéssel megvilágító előadásmódhoz.
2011-ben fejezte be Négy hét az élet című regényének kéziratát, majd Moszkvába utazott az ottani Magyar Intézet meghívására.
Ott agyvérzést szenvedett, aminek következtében később nem tudta használni a jobb kezét, ettől kezdve bal kézzel alkotott. Betegségéből felépülve felhagyott a közéleti publicisztikák írásával, regényei, a Távol a szerelem (2012), Az utolsó reggelen (2013), Utazás a semmi felé (2014) ismét egy sajátosan összefüggő ciklust alkotnak. „Azt hiszem, hogy az élet annyi, amennyi az emlékeim összessége. Talán csak négy hét az élet, huszonnyolcszor huszonnégy órába belefér az egész hetven év. A többi nap, óra, perc mehet a szemétkosárba” – írta a Négy hét az életben.
A regények és novellák mellett Grendel esszéivel, tanulmányaival és glosszáival is jelentőset alkotott,
az Elszigeteltség vagy egyetemesség (1991), a Rosszkedvem naplója (1992), a Hazám, Abszurdisztán (1998) írásaiban az anyanyelvi kultúrával, a szlovákiai magyar irodalmi hagyomány kérdéseivel, a kisebbségi irodalmak státuszával, az 1989 utáni társadalmi-politikai helyzettel foglalkozott. 2010-ben személyes hangvételű, ugyanakkor tudományos igényű irodalomtörténeti munkát írt A modern magyar irodalom címmel, amelyben a magyar líra és epika 1880 és 1980 közötti történetét tekintette át.
2018-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála, majd a kórházban ismét szélütést kapott, amiből már nem tudott felépülni – december 18-án hunyt el.
Grendel Lajost munkásságáért 1990-ben József Attila-, 1999-ben Kossuth-, 2006-ban Giuseppe Acerbi-, 2007-ben Márai Sándor-, 2011-ben Hazám-, illetve Alföld-díjjal jutalmazták. 2003-ban a magyarok és a szlovákok közeledésének előmozdításában szerzett érdemeiért a legmagasabb szlovák állami díjjal, a Pribina Kereszt első fokozatával ismerték el, 2005-ben megkapta a Szépírók Társasága díját és a Magyar Művészetért Díjat, 2018-ban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét. 2021-ben Léva városa in memoriam díszpolgári címet adományozott neki, és utcát is elneveztek róla.
Nyitókép: Grendel Lajos. Fotó: Valuska Gábor
