A Forradalmi Kormányzótanács e napon megjelent rendelete értelmében a közép- és nagybirtokok "a proletárállam" tulajdonába mennek át, míg a kis és törpebirtokok magántulajdonban maradnak. A jogszabály a köztulajdonba vett földek szétosztását kifejezetten megtiltotta, és úgy intézkedett, hogy a szocializált birtokokat szövetkezeti kezelésre "a mezőgazdasági proletárságnak kell átadni". Összességében kb. 7 millió kat. hold került állami tulajdonba, kb. 6,3 millió hold megmaradt magántulajdonban. A földosztás elmaradása következtében a falusi lakosság közömbössé vagy éppen ellenségessé vált a rendszer iránt. A szövetkezetek (valójában állami gazdaságok) létrehozása csak az uradalmokon élő gazdasági cselédség azon része számára volt elfogadható, amely nem kívánt gazdává válni. Az agrárszegénység, valamint a kisebb-nagyobb birtokkal már rendelkező parasztság azonban teljes joggal csalódottnak érezte magát, mert egyáltalán nem jutott földhöz, illetve nem gyarapíthatta gazdaságát. Az ellenérzést hadikommunista jellegű intézkedések is erősítették. 1919. április 26-án rendelet jelent meg az egész terményfelesleg kötelező beszolgáltatásáról, és megkezdődtek a katonai erőszakkal végrehajtott rekvirálások. A kereskedelmet megbénította az iparcikkek hiánya, valamint a pénz körüli zűrzavar. A megbízhatónak ítélt, régi kibocsátású ún. "kék pénz" eltűnt a forgalomból. 1918 őszétől Budapesten nyomtak 25 és 200 koronás bankjegyeket, eleve ideiglenes szükségpénz gyanánt. A rossz minőségű papírból készült bankók hátoldala nyomás nélkül maradt, ez volt a "fehér pénz", amely semmiféle vásárlóértékkel nem rendelkezett. A kormányzat mégis ezt kívánta a parasztságra ráerőltetni, a bérből és fizetésből élők ugyanis eleve ebben kapták javadalmazásukat. A bortermelő vidékeken még tovább keserítette a közhangulatot a szesztilalom fenntartása. A hordókat lepecsételték, ezért nemcsak a borok értékesítése, hanem még kezelésére sem volt mód.
