Több mint egy év után áll augusztus 12-én újra hazai színpadra zenekarával az A38 Hajón, ahol először csendül fel élőben a sokszínűen titokzatos Kali’s Song.

Antonia Vai svéd/magyar dalszerző-énekesnő igencsak termékeny időszakot tudhat maga mögött. Áprilisban jelentkezett GHOST című szuggesztív kisfilmjével. Most pedig újabb két dallal és egy videóval örvendezteti meg közönségét, amiket aztán élőben is bemutat.

Már a GHOST kisfilmjénél sejthettük, hogy Antonia egy új zenei iránnyal kísérletezik. A most megjelenő Kali’s Song kislemez címadó dala még merészebb vizekre evez. Egészen egyedi aspektusból közelít az elektronikus zene felé, ráadásul a zenén és a dalszövegen kívül a produceri munkálatokat is Antonia egymaga látta el.

A Kali’s Songhoz készült egy live videó is, amiben zenekarával láthatjuk sejtelmes megvilágításban, ahogy teljesen átadják magukat a zene sodrásának. Antonia lefegyverző és megigéző előadásmódját remekül adja vissza a klip, amit a Nano Filmnek köszönhetünk.

A dal nagyon összetett üzenetet közvetít, és ahogy egyre mélyebbre ásunk, még mindig újabb rétegeket találhatunk benne: feminista felszólalást, érzelmes történetszálat vagy éppen mitológiai elemeket. Ebben a sötét popdalban több irányba kalandozhatunk, a magas hangok harmóniájától az egészen karcos, mégis finom spoken-word skáláján mozgunk. A történetet a halál és az újjászületés hindu istennőjének, Kálinak szemén keresztül követhetjük, aki azért érkezik a Földre, hogy a pusztítás vad táncával állítsa meg az emberek közt dúló háborút.

„Káli a korlátlan női önkifejezés megtestesítője. Táncát a megalkuvástól mentes érzelmek táplálják. Mindenki félelmetesnek találja, pedig tánca csak egy reakció olyan dolgokra, amik már hosszú ideje rémisztőek voltak a világban”

– árulta el az énekesnő.

Olvastad már? Félig remete, félig főpapnő − Antonia Vai új klipjéről mesél

A Kali’s Song szimbolikája tehát egyfajta kiteljesedés, ami mind Antonia saját nőiességét, mind az új, elektronikus zenei kirándulását, mind pedig zeneszerzői/produceri önállóságát magába foglalja.

A kislemezen egyébként helyet kapott még egy friss szerzemény, a svéd Somensumo produceri segédletével készült Exile.

Az új megjelenést Antonia és zenekara egy különleges koncerttel ünnep. Augusztus 12-én az A38 tetőteraszán – több mint egy év után térnek vissza a hazai színpadra, és az elektronikus irányhoz passzolóan a korábbi dalok is megújult köntösben csendülnek majd fel.

Fotó: Vajda Réka