Alku nincs

Színpad

A Vásárcsarnok immár másodszorra ad helyet a Piaci Játékoknak, tavaly még kísérleti jelleggel, idén viszont - a pozitív tapasztalatok hatására - már hagyományteremtő céllal szállják meg a csarnok standjait a fiatal művészek, akiknek elve az, hogy a napi betevő kultúra éppúgy szükséges a jó közérzethez, mint a vitamindús táplálkozás. Évszázadokon keresztül igaz volt, hogy ha valaki meg akarta ismerni egy közösség életét, templomba, piacra és kocsmába kellett először elmennie, hiszen ott cserélődtek leggyorsabban a hírek. Bár ma már információcsere szempontjából sokadik helyre szorultak ezek a helyek, a piacnak mégis van egy sajátos, egyedi atmoszférája, ami híven tükrözi egy város életét. Nem véletlen, hogy a táncosok éppen ezt a nyüzsgő, időtlen, harsány, életteli környezetet választották fellépésük helyszínéül, hiszen titokban minden művész az "igazi" közönségét keresi, a naiv, romlatlan nézőt. Így hát a piac mindennapi életét felkavaró előadássorozat célja a meghökkentésen túl sokkal inkább a kortárs tánc megszerettetése: élményszámba menő bemutatkozás azok számára, akik különben nem találkoznának ezzel a műfajjal.

 

Így hát ne csodálkozzunk, ha szombaton reggel a Vásárcsarnokban - miközben éppen féléber állapotban, kis műanyag pohárból kortyoljuk első kávénkat, rákészülve a heti bevásárlásra, - egy izgatott, eltévedt menyasszonyba botlunk, aki a vőlegényét keresi: Ulla (Garai Júlia) az, Hód Adrienn darabjából, aki Domi (Bakó Tamás) után kutat. A pár jó időben, de más-más házasságkötő teremben várta egymást, így most mindketten megszokott, kedvenc helyeiken kajtatják elveszett felüket. Remélhetőleg egymásra találnak, miközben mi friss, ropogós héjú házikenyérhez és tojáshoz jutunk kedvenc boltjainkban. Ha megszereztük a piac legérettebb, fűszeres illatú paradicsomát, kukucskáljunk bele egy premier előtti, alakuló-formálódó előadásba is, Goda Gábor: Farkasok társasága című performanszába, melyben a Piroska és farkas történetét mesélik újra táncosok, zenészek, zsonglőrök. Ha szerencsénk van, Daniela Hernandez Faith és Santiago Maciel mexikói táncospárba is belefuthatunk a zöldséges standok között, akik a Paradigma 3 című előadással szerepelnek, utána pedig a Cabaret Medrano gipsy tangó koncertje vár minket, szatyros, hétköznapi hősöket.