Álom marad az Isteni színjáték

Színpad

 Juronics Tamás

(MTI) - A Délmagyarország felidézte: a Szegedi Kortárs Balett a győri és a pécsi balett közreműködésével, másfél évvel ezelőtt igazi megaprodukció előkészítését kezdte meg. Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2010 programsorozat részeként Juronics Tamás rendezésében mutatták volna be a Dante Isteni színjátékából koreografált táncjátékot. A több mint százmillió forintos költségvetésű produkcióból azonban júliusban Győr szállt ki, anyagi problémákra hivatkozva, s a helyére érkező Debrecen nem tudott akkora hozzájárulást biztosítani, mint amekkora kiesett. Ezért csökkentették a költségvetést.

   
Pataki András balettigazgató a lapnak elmondta: a produkció még így is az EKF harmadik legnagyobb, legdrágább produkciója lett volna, de a program legfőbb támogatója a Hungarofest Pécs városával közösen a héten végül úgy döntött, hogy kiszáll a megvalósításból. Így a produkció egyelőre álom marad. A lap úgy tudja, a táncjátékra szánt pénzből több kisebb EKF-projektet támogat majd a Hungarofest.