Az angol Királyi Balett az első kubai fellépésére készül

Színpad


royalballet_bigben_london.jpg
A Royal Ballet táncosai

(MTI) - A kubai látogatás részben annak köszönhető, hogy a brit társulat vezető vendégművésze, Carlos Acosta kubai származású, és nagyon vágyott arra, hogy szülőhazájában léphessen fel.

 
A londoni társulat, amely 96 táncossal érkezik Havannába, a tervek szerint négy darabot mutat be. Ezek egyikét szentelik Alicia Alonso köszöntésének, ebben a Kubai Nemzeti Balett (Balett Nacional de Cuba) művészei is fellépnek.
 
A 88 esztendős Alonso, aki ünnepelt sztárja volt az Egyesült Államok és Európa balettszínpadjainak, még hetvenes éveiben is táncolt, és ötven éve - alapítása óta - vezeti a kubai balettegyüttest. A világhírű balerina és koreográfus pályafutása azért is legendás, mert kamaszkora óta rosszul lát, három szemműtéte dacára fiatalon elvesztette perifériális látását, és partnereinek mindig ügyelnie kellett arra, hogy tánc közben oda érkezzenek, ahová várta. A világ egyik legjobb balett-táncosának tekintett Acosta is az ő növendéke volt, mielőtt elhagyta az országot.
 
A londoni Királyi Balett a Havannai Nagy Színházban és a Karl Marx Színházban lép fel július 14. és 18. között.