Beindult a Diótörő szezon

Színpad

Thália Színház - 2004 december 12./14:30, 18:00/, 13.,14.,15.,17. /18:00/18., 19. /14:30, 18:00/ 20.,21. /18:00/

December 12-13.-án este

Maria Riccetto és Sacha Radetsky /New York/ vendégszereplésével.

A Magyar Táncművészeti Főiskola Diótörő produkciója 1999 óta van műsoron a Thália Színház színpadán. A több mint 50 budapesti előadáson kívül Kecskeméten, Székesfehérváron és Marosvásárhelyen láthatta a közönség Csajkovszkij mesebalettjét, amelyhez az amerikai Robert Lindgren készített koreográfiát. Az előadásokat évente hat-hétezer néző tekinti meg, és a szervezők számára öröm, hogy sok a kisgyerek, akik ekkor csodálkoznak rá először a táncművészet szépségeire.

A koreográfia érdekessége, hogy azt Robert Lindgren kifejezetten táncművészeti képzést folytató iskolák számára készítette, így vannak benne szerepek a még szinte kezdők és a már hivatásos táncfelkészültséggel rendelkező végzősök számára egyaránt. A Magyar Táncművészeti Főiskola előadássorozata kapcsán is látjuk, hogy akik 4-5 évvel ezelőtt még csak gyermekszereplők voltak, most már a vezető szerepeket táncolják. A növendékek és hallgatók "együtt nőnek" a darabbal.

A produkció a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Thália Színház, a MÁV Szimfonikus Zenekar közös produkciójaként kerül bemutatásra már a kezdetek óta. A partnerek együttműködését segíti a Noverre Táncművészeti Alapítvány, valamint egy-egy esztendőben támogatást nyújtott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Oktatási Minisztérium és az Előadóművészek Jogdíjalapja. Robert Lindgren nagyvonalúságának köszönhetően - szerzői jogdíját is felhasználva - évről évre négy hallgató Észak-Karolinában az ő személyes irányításával készül fel az előadásokra.

Az idei előadássorozat érdekessége, hogy december 12-én és 13-án a világhírű a New York-i American Ballet Theatre szólistáit, Maria Ricetto-t és Sasha Radetsky-t láthatja a közönség a főbb szerepekben.

Maria Ricetto

Az uruguay-i Montevideo-ban született. 1990-ben kezdett balettozni az Uruguay-i Nemzeti Balett Iskolában. 1995-ben az S.O.D.R.E. nemzeti balett társulat táncosa lett. 1998-ban egy jól ismert uruguay-i tánckritikus, Washington Roldan az ?Év felfedezettjének? nevezte, valamint elnyerte az Elena Smirnova-díjat. 1999 augusztusában lett az American Ballet Theatre tagja. A társulatban olyan darabok főszerepeit táncolta, mint a Csipkerózsika, Le Corsaire, Don Quixote, Diótörő, Giselle, Hattyúk tava.

Sasha Radetsky

A Santa Cruz-i születésű Radetsky San Francisco Bay Area részén kezdte balett tanulmányait Damara Bennett-nél és Ayako Takahashinál. 15 évesen meghívást kapott a moszkvai Bolshoj Balett Akadémiára, ahol a világhírű Pytor Pesztov mesternél tanult. Olyan nagy nevű iskoláknál nyert el további ösztöndíjakat mint a School of American Ballet, az American Ballet Theatre?s School of Classical Ballet (ahol Mihail Barisnyikov volt a mestere), a San Francisco Ballet School és a Bolshoi Ballet Academy a Colorado-i Vailben. 1995-ben American Ballet Theatre-nél tölthette gyakorlatát, majd egy évvel később ugyanitt kapott szerződést. Olyan darabok főszerepeit táncolta, mint a Bajadér, Bruch Hegedű koncertjének 4. tétele, Le Corsaire, Don Quixote, Diótörő, Rómeó és Júlia, Hattyúk tava.

Betanító és próbavezető balettmesterek:

Sebestyén Katalin, Sebestény Csaba, Szőnyi Nóra, Solymosi Zoltán, Molnár Márta, Csillag Pál, Lieszkovszky Melinda