(MTI) - "Gondolatiság, organikus világ, aktualitás és színház" - foglalta össze ifjabb Zsuráfszky Zoltán, a társulat koreográfusa és művészeti vezetője az Új Magyar Táncszínház repertoárjának alapjait.
A régi csapatból megmaradt Baranyai Balázs, aki az új társulat vezetői feladatait látja el, emlékeztetett arra, hogy a 2008-ban alakult Presidance Company táncosai Varidance néven (Vári Bertalan vezetésével) folytatják tovább munkájukat.
Az átmenetileg még a Presidance Company nevével együtt futó új társulat fiatal, frissen végzett táncosai az ország különböző szegleteiből, egyebek között Pécsről, Dunaújvárosból, a fővárosi Magyar Táncművészeti Főiskoláról és a Magyar Állami Népi Együttesből érkeztek. A tizenhárom főből álló új csapat repertoárja a magyar néptánc alapjaira építkezik, de az előzményekhez képest több lesz benne a gondolatiság - emelte ki Baranyai Balázs.
A június 26-án és július 1-jén a fővárosi RaM Colosseum épületében debütáló Új világ című produkció egy roma-fejlődéstánc. A koreográfus elmondta: célja, hogy az átlagember is könnyen azonosulni tudjon a darabok mondanivalójával. "Az új produkció üzenete az, hogy a táncfolklórnak megvan a közösségteremtő ereje, mert mozgás közben eltűnnek a korlátok, és maga az ember, a táncmozdulatok kerülnek a középpontba" - hangsúlyozta ifjabb Zsuráfszky Zoltán.
A Táncművészeti Főiskolán 2006-ban végzett ifjabb Zsuráfszky mellett a dramaturgi munkálatokért Böhm György, a különleges látványvilágért a Kiégő Izzók nevű vizuális csoport, a jelmezekért és a díszletért Turi Erzsébet, a speciális zenei világért Csodafarkas (Kovács Márton Jeromos) felel majd, míg a produkciós vezető továbbra is az eredeti társulatból megmaradt Nagy Tamás lesz.