Beszélgetés Kun Attilával

Színpad

Kun Attila 1993-ban végzett a Balettintézetben, és ugyanebben az évben leszerződött az akkor alakuló, Kováts Tibor vezette Budapest Baletthez. 1994-2000-ig A Magyar Nemzeti Balett tagja 1998-tól címzetes szólistája, ahol számos szólószerepben mutatta meg remek technikáját és karakterét. Itt készíti első koreográfiáit, melyek a Fiatal Koreográfusok estjén mutatkoznak be. 2001-ben, Angliába szerződik a Rambert Dance Companyhoz ahol J. Kyliannal, Mats Ekkel, Christopher Bruce-szal, Wayne McGregorral, Raffael Bonachellával Lindsay Kemppel dolgozik együtt, majd 2004-ban hazatér és megalakítja a PR-evolution Dance Companyt, mellyel több darabot is színre visznek a Trafóban.

Kun Attila boldog apuka, egy fiú gyermek édesapja, felesége Volf Katalin prímabalerina.

2005 szeptemberétől ő irányítja a Pécsi Balettet. Terveiről, elképzeléseiről kérdeztük.

Hogyan kerültél Pécsre és mi motivált egy ilyen feladat elvállalásában?

Pécsre tavaly kerültem, Keveházi Gábor meghívására, aki megkért, hogy tanítsam be az együttesnek a "7" (Seven) című darabomat, amit a PR-evolution Dance Companynak a debütáló előadására csináltam. Ezt követően pedig elmondta, hogy 2004 nyarán a Pécsi Szabadtéri Játékokra elkészíti Prokofjev Rómeó és Júliáját, és nekem pedig felajánlotta, hogy készítsek én is egy önnálló darabot. Erre én azonnal igent mondtam mert éreztem hogy nagyon jól tudok együtt dolgozni a táncosokkal. Megcsináltam velük az Ismerem című darabot, melyet már kifejezetten rájuk, az ő testükre készítettem, és nagyon szép sikerünk volt a bemutatón.

A nyár elteltével ismét a PR-evolutionnal kezdtem dolgozni, amikor is Balikó Tamás - miután Keveházi Gábor megpályázta az Operaház balettigazgatói állását és pályázata nyert - megkérdezte, hogy elvállalnám-e ezt a feladatot.

Hogy miért döntöttem úgy, hogy belevágok? Ez visszanyúlik az életem előző öt évéhez, amikor is kikerültem a Rambert Dance Companyhoz, majd egyszer csak úgy döntöttem, hazajövök. A döntésben nagy szerepet játszott a családom, és amikor hazajöttem, azt gondoltam, hogy ami érték és intelligencia megtalálható Londonban, azt szeretném hazahozni. Ez nem egy hirtelen döntés volt - valószínűleg az életem körülményei predesztináltak arra, hogy ez a lehetőség megtaláljon.

Február végén volt a próbatánc az új évadra. Kívánsz változtatni ilyen téren, és mi lesz a PR-evolution csapatával?

Most van a szerződtetési időszak, nem újítottam meg mindenkinek a szerződését a jelenlegi együttesből. Szám szerint hat embernek nem, kettő pedig elmegy az együttesből, így most nyolc szabad státuszom van. A próbatánc sikeresen lezajlott, mondhatni, nemzetközi volt és nagyon valószínű, hogy külföldi táncosokat is fogok szerződtetni a Pécsi Baletthez. A PR- evolution embereivel is beszéltem már és nagyon szeretném, ha ők is csatlakoznának a munkához, mert az elmúlt másfél év alatt egy olyan szellemi, technikai és tudásbeli tőke halmozódott fel, amit nem szeretnénk elveszíteni.

Kérlek, mesélj a jövő évi tervekről, hogy áll össze a repertoár?

Fontos tudni, hogy nem egyszemélyes koncepció alapján fog működni a Pécsi Balett, fontos az is, hogy nem kortárs vonulatú a Pécsi Balett. Csatlakozva a nemzetközi trendhez, sokarcú és sokszínű repertoárral rendelkező együttest szeretnénk. Természetesen az első időkben arra van szükség, hogy egy nemzetközi szinten is piacképes repertoár alakuljon ki, ehhez persze külföldi szakemberekre is szükség van, nem csak koreográfusra, hanem balettmesterre is. A PR-evolutionnal létrehozott formát, szerkezetet szeretném tovább folytatni, hiszen az elmúlt másfél évet is igazolták az eredmények. Tehát a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e megfelelő munkakörülmények megteremtésével minőségi változásokat elérni, képesek vagyunk-e megfelelő autentikus forrásból érkező információkat beépíteni, nemcsak a táncosok testébe hanem a táncosok mentalitásába és agyába is?

Az új szezonban William Forsythe egyik asszisztense Leo Mujic fog hozzánk érkezni, hogy új darabot készítsen a Pécsi Balett számára. Glenn Wilkinson csatlakozik hozzánk a Rambert Dance C.-tól hogy betanítson egy darabot a Rambert repertoárjáról, ez Jeremy James: Cheese című koreográfiája lesz, mely egyenes arányú következménye a PR-evolutionnal bemutatott Gaps, lapse and relapsenek. Ezenkívül én is készítek egy új darabot. Készülünk egy egészestés, nagy darabbal is de ezt még nem árulom el, mert még tárgyalás alatt van és babonás vagyok. Tehát nem csak egyfelvonásos darabok lesznek a következő év bemutatói között hanem lesz nagybalett is.

Táncolsz, koreografálsz és balettigazgató leszel. Ez három egész embert kívánó feladat, hogy fogod ezt megoldani, és állítasz e rangsort?

Itt megint csak az elmúlt másfél év tapasztalatait említhetem, ahol egyszerre voltam adminisztrátor, menedzser, balettmester, koreográfus és táncos, tehát öt az egyben - ilyet még tán a reklámok sem tudnak - de én megcsináltam, persze majdnem bele is pusztultam.

Sikerült egy olyan csapatot összeállítanom, akik nagy részét a terheknek leveszik a vállamról ők Meleghegyi Tamás a menedzsment részéről és Gombosi László az adminisztratív részről, így én, mint igazgató megtehetem, hogy a nem az irodában ülök, hanem a balett teremben dolgozom koreográfusként és táncosként. Azt gondolom, hogy egy így helyénvaló, hiszen egy 45 éves múlttal rendelkező balett együttest nem szabad annak kitenni, hogy egy ember több szerepben próbálja meg az együttest képviselni.

Biztosított a színház vezetése arról , hogy terveidnek , elképzeléseidnek megvalósításához a megfelelő anyagi háttér rendelkezésre áll?

A felkérés mellé a teljes jó szándékot és odaadást biztosították nemcsak a színház hanem maga a város vezetése is. Az anyagi részre sosem lehet egyértelmű választ adni, hiszen nemcsak Pécsett hanem Budapesten sőt nemcsak Magyarországon hanem az egész világon komoly problémákba ütközik a kultúra támogatása. Amire szükségem van azt én a színház vezetése felé jelezni fogom és Balikó Tamás a lehetőségek szerint ezt biztosítani fogja.

Azt hiszem az emberi oldal nagyon sokat segít abban hogy mind a hivatalos mind az anyagi kérdésekben könnyebben tudjunk dűlőre jutni.

Az idén egy rendezvénysorozat indult a 45 éves Pécsi Balett jubileumának alkalmából.

Igen, az együttes 1960-ban alakult és 1961 január 3-án volt az első bemutatójuk, tehát a következő évad lesz a 45 éves évforduló évadja. 2006-ban tehát jubileumi előadást tervezünk, melyen a Magyar Állami Operaház, a Győri Balett, és a Szegedi Kortárs Balett jön Pécsre és gesztusként egy előadást ad a pécsi közönségnek. Ezt követően a második napon Eck Imre, Tóth Sándor és Herczog István darabjait, amolyan mozaikként összefűzve adjuk elő, ez természetesen egy nagyszabású esemény lesz, az alapító tagokkal, második generációs tagokkal, mintegy gesztusként, tisztelgésként az elmúlt 45 év tradícióinak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ha létrejön egy érték, és életben marad akkor azt tartsuk is életben. Ezt tapasztalhattam Londonban is, hogy ott hogyan bánnak az értékekkel itthon viszont nagyon nagy a kontraszt ezen a területen és az egész mentalitással kapcsolatban.

Egy olyan együttest és repertoárt szeretnék felépíteni ami a Pécsi Balett 45 éves múltjának méltó folytatást adhat akár újabb negyvenöt évre.

Mit láthatunk tőled legközelebb, min dolgozol most?

A legaktuálisabb munkám a Művészetek Palotájának megnyitó előadása lesz, ahol Monteverdi: Orfeo című operájának koreográfiáját készítem, Káel Csaba rendező felkérésére. Nagyon érdekes és különleges koncepcióval lépett fel, a két főszereplő le van kettőzve, tehát nemcsak két énekes szólista, hanem két táncos szólista is van a színpadon. Ezen kívül március 11-én Pataky Klári: Hull az elsárgult című koreográfiáját mutatjuk be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaratermében, a Retrojárat című rendezvénysorozat keretében. Az előadás után zöldbabfőzelék tükörtojással és marhapörkölt tarhonyával menük közül lehet választani, hosszúlépést és Kőbányai Világost is fel fognak szolgálni, és táncot lejtenek a vendégek.

Készítette: Arató Balázs