Az eszmecserére, néhány nyugat-európai résztvevő mellett, azoknak az országoknak a képviselői kaptak meghívást, amelyekben csupán az utóbbi évtizedekben jelentek meg a független alkotói műhelyek, kortárs tánc társulatok és iskolák. A konferenciára Horvátországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Macedóniából, Oroszországból, Szlovéniából és természetesen Magyarországról érkeznek előadók.
A konferencia során a rendezők elsősorban azokra a kérdésekre keresnek választ, hogy az eltérő művészeti tradíciók, struktúrák és közízlés ellenére vajon hasonló művészeti kérdések állnak-e a kortárs alkotók érdeklődésének középpontjában a régió országaiban.
Aat Hogue, az Oroszországban, saját együttesével dolgozó, holland koreográfus az esztétikum, de olykor a hétköznapok fénytörésében beszél mai munkájáról, mely a szülőhazájáétól ezer és egy ponton, gyökeresen eltérő, sajátos orosz kulturális térben zajlik. Az izgalmasan pezsgő kortárs művészeti életről híres Szlovénia táncéletének talán legismertebb alkotója, Iztok Kovac hazája mai táncéletéről, jövőképről, kapcsolódási pontokról, építő együttműködésről beszél. A lengyel Júlia Hoczyk színházi és tánckritikus átfogó képet vázol fel hazája Magyarországon alig-alig ismert táncművészeti életéről, fejlődéséről, csomópontjairól, hagyományairól, a kortárs kezdeményezésekről.
Három koreográfus, a szlovén Leja Juricic, illetve a horvát Selma Banich és Zeljka Sancanin munkáit, munkásságát vizsgálja előadásában a Frakcija előadóművészeti folyóirat főszerkesztője, az elméleti szakemberként és alkotóként is aktív Ivana Ivkovic. Risima Risimkin személyében először találkozhatunk Macedóniából érkezett, kortárs alkotóval Magyarországon. Risimkin az előadásában koreográfusként a konferencia címével polemizálva (A koreográfia élete?) beszél művészi felfogásáról.
A hazai kortárs táncélet két befogadó színháza, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház 2005-ben alapította meg a Lábán Rudolf-díjat, melyet a szakmai zsűri a legjobbnak tartott magyar kortárs előadásoknak ítél meg évről évre. Évente átlagosan nyolc-tíz előadás kapott jelölést, az öt év során összesen 25 koreográfus 46 bemutatójáról írt valamely zsüror laudációt. Péter Petra ezek elemzésével próbálja meg felvázolni a hazai kortárstánc-szcéna képét.
A tánc, a koreográfia hordozta fizikai, lélektani vagy szemantikus folyamatokat vizsgálja előadásában Vita Mozuraite, aki litván és nemzetközi példákat vizsgálva elemez. Inta Balode egy, a magyar közönség előtt is ismert, hírneves lett koreográfus, Olga Zitluhina és társulata története, művészi útja bemutatásával izgalmas, sajátos, mégis, hazai szemmel nézve is ismerős világba vezet be.
Angelus Iván 1979 óta munkálkodik úttörő módon a hazai kortárstánc kultúrán. Több mint száz előadás, támogatási rendszerek, államilag támogatott iskolák létrehozásában vett részt. Szívesen önti szavakba munkájával kapcsolatos reflexióit.
