Body Moving - Évadnyitó kortárstánc programsorozat

Színpad

(MTI) - A két részből álló táncnépszerűsítő programsorozat harmadik alkalommal várja az érdeklődőket, akik nemcsak kipróbálhatják a különböző kortárstánc-technikákat a Tánc Mindenkinek rendezvényein, hanem a hazai táncélet sokszínűségébe is bepillantást nyerhetnek a Tánckommandó csapatával - közölte Kőhegyi Ilona sajtóreferens az MTI-vel.
 

 

 
A Tánc Mindenkinek ünnepi hangulatban, augusztus 20-án indul, helyszíne a Gödör Klub parkja lesz. Az idén is négy alkalommal, két augusztusi hétvégén - augusztus 20-21-én és 27-28-án - próbálhatják ki az érdeklődők a különböző modern- és kortárs-tánctechnikákat, valamint a kortárstáncot inspiráló más mozgásformákat, például a jógát és a tajcsit (tai chi).Újdonság, hogy az idei órarendet "családbarát" szempontból állították össze a szervezők. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a fiatalabb és az idősebb korosztályok is szívesen csatlakoznak az órákhoz, ezért a Tánc Mindenkinek első órája elsősorban gyerekeknek és szüleiknek szól, majd az idősebb korosztályok igényeit is figyelembe véve olyan bemelegítő órák következnek, amelyekbe korra való tekintet nélkül bárki becsatlakozhat.
 
Ezt követően a már megszokott módon a kortárs és modern technikák - például Limón, Horton - kerülnek előtérbe, majd egy-egy lendületesebb, akár az esti bulira is ráhangoló - hip-hop, funky - órával zárul minden alkalommal a program. A táncórákon túl a Body Moving ismét ízelítőt ad a hazai táncélet sokszínűségéből és igyekszik a Tánckommandó keretében születő köztéri akciók révén a kortárstáncot egy szélesebb közönséghez eljuttatni. A Tánckommandó elnevezésű rendezvényt augusztus 24-én, 25-én és 26-án tartják, délután öt és hét órakor. Az esemény az idén megújult formában és koncepcióval valósul meg: ezúttal három társulat - a Bloom!, a Hodworks és a Tünet Együttes - vállalkozik közös köztéri táncprodukció létrehozására. A rendhagyó "sétaszínházi" előadás dramaturgja Ardai Petra, a holland Space társulat alapító tagja, rendezője.