Csárdás! A Kelet Tangója

Színpad

A Zsuráfszki Zoltán vezette Budapest Táncegyüttes 2005. október 18-tól 2005. december 08-ig az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában mutatta be Csárdás! - A Kelet Tangója című műsorát. A 22 táncos és 6 zenész óriási sikerrel mutatta be a Kárpát-medence kultúrájának táncait, zenéit. A hét hetes turné alatt - a Hungarian Folklore Centrum Management szervezésében - összesen 41 műsort adtak az USA keleti partjától a nyugati partjáig, így mintegy 40000 ember láthatta az előadást. A fellépéseket mindenütt lelkesen fogadták, s mind az amerikaiaknak, mind a kint élő magyaroknak felejthetetlen élményt nyújtott a Budapest Táncegyüttes.

Ezek közül is a legkiemelkedőbb előadások a New York-i, bronxi előadás volt (ahol a New York Times kritikusa képviseltette magát), a torontói előadás, valamint a clevelandi, ahol több ezer kint élő magyar tekintette meg az előadást. Az előadások után mindig közös táncházzal búcsúzott az Együttes a közönségtől, így örökre bevésve a szívükbe a magyar néptánc legjellegzetesebb lépéseit. A közönséggel való kapcsolat végett számos fontos kapcsolat, barátság kötődött.

Az együttes a turné alatt több mint 27.000 kilométert tett meg. Az együttesről megjelent amerikai kritikák, - mint például a New York Times kritikája is - elismerően nyilatkoztak az együttes szakmai és művészi tevékenységéről egyaránt.

Az előadás korhoz nem köthető történetet dolgoz fel. Akár a mai embernek mindennapos eseménye is lehetne, hiszen egy szerelmi háromszög konfliktusaira épül. A történet autentikus magyar, illetve nemzetiségi,(cigány, lengyel, szlovák, román, stb.) táncok gyűrűjébe ékelve építkezik és válik teljessé a két felvonásból álló műsor végére. Úgy is mondhatjuk: szerelem a Kárpátok alatt. Miközben a cselekmény izgalmas, érdekfeszítő és magával ragadó eseményeit élvezzük, gyönyörködhetünk a sokszínű magyarországi, erdélyi, felvidéki táncok színes virtuóz előadásmódjában.

A Budapest Táncegyüttes látványos, Amerikában méltán nagy sikert aratott előadása január 21-én szombaton a Nemzeti Táncszínházban!

Közreműködik a Budapest Táncegyüttes tánckara és zenekara

Szólisták:

Fiú: Fitos Dezső

Lány: Gömöri Éva

Vetélytárs: Tompa Attila

Játékmester: Taba Csaba

Vezető prímás: Papp István Gázsa

Zene: Kelemen László

Koreográfus - rendező: Zsuráfszki Zoltán