Csillagszeműek a budai Várban

Színpad

(MTI) - A budai vár ma Budapest leghíresebb és egyik leglátogatottabb turisztikai nevezetessége, de nagyon hiányoznak azok az attrakciók, programok, amelyek élővé teszik ezt az örökséget. Ezért is fontos a garantált, rendszeresen látogatható néptáncműsor, mint amilyet a Csillagszemű Táncegyüttes produkál majd nyáron a Szent György téri szabadtéri színpadon - hangsúlyozta Fekete László, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. (BTH) ügyvezetője a műsort beharangozó tájékoztatón.
 

CsillagszemuTancegyuttes_neptanc_nepitanc_DGYAK20080617010.jpg
A Csillagszemű Táncegyüttes előadása
A Budavári Kht. megállapodott a Csillagszemű Táncegyüttessel, hogy három hónapon át, június 19. és szeptember 20. között minden pénteken, szombaton és vasárnap este 6 órakor eredeti népviseletbe öltözött fiatalok és gyerekek mutatják be a magyar nyelvterület legszebb táncait.
 
A közel 300 nézőt befogadó szabadtéri helyszínen korábban négy éven át Sakk-Matt Vár címmel kosztümös történelmi játékot láthattak az érdeklődők.
 
Tímár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatója elmondta: a gyerekek a világ számos országában táncoltak már, de ez egészen más jellegű fellépés lesz, hiszen nem tudják előre, mekkora lesz az érdeklődés.