Csillagszeműek ropták Brazíliában

Színpad

(MTI) - Nyolc csoport lépett fel Sao Paulo Sao Pedro nevű színházában, ahol a közönség állva, vastapssal hálálta meg a magas színvonalú műsort. A fesztivál célja, hogy ébren tartsa, megőrizze a magyar szokásokat, hagyományokat, bemutassa a magyar néptáncfolklór gazdagságát.
 

CsillagszemuTancegyuttes_neptanc_nepitanc_DGYAK20080617010_2.jpg
Csillagszemű táncegyüttes

A dél-amerikai tánccsoportokban magyar emigránsok gyermekei, unokái, dédunokái táncolnak. Akadnak köztük olyanok is szép számmal, akik nem magyar származásúak, egyszerűen csak rabul ejtette őket a magyar népzene és -tánc méltósága, ritmusa. Az, hogy az egyik csoport fakanállal, kannán ütött ritmussal, énekkel kísért igazi cigánytáncot is bemutatott, bizonyítja, mennyire igyekszenek felölelni, tanítani, bemutatni a magyar néptánckultúra minden szeletét.

 
Ilyen fesztivált minden második évben rendeznek Dél-Amerika valamelyik városában, összegyűjtve Argentína, Brazília, Uruguay és Venezuela magyar tánccsoportjait. Ennyi résztvevő utazását, elhelyezését megszervezni, mozgását koordinálni embert próbáló feladat. Csakis a Sao Paulóban működő magyar szervezetek példás összefogásával, sok-sok önkéntes áldozatos munkájával volt lehetséges.
 
Magyarországról az idei meghívott a Prima Primissima-díjas Csillagszemű együttes. Vezetőjük, Timár Böske a tudásával gazdagítja a résztvevők repertoárját, koreográfiáit, zenei anyagát, ugyanis a fesztivál napjai után egyhetes szimpóziumot tart a csoportoknak.