Eck Imre Budapesten született. A Balettintézetben Nádasi Ferenc tanítványa volt, táncművészi pályafutását 1949-ben kezdte a Magyar Állami Operaházban. Az intézményben eltöltött tizenegy év alatt koreográfusi feladatokat is ellátott, első, egész estét betöltő balettje, a Csongor és Tünde nagy szakmai és közönségsikert aratott. 1960-ban szakította meg szólótáncos karrierjét, amikor egy különleges osztály végzett az Állami Balettintézetben. Eck követte őket Pécsre, s feleségével együtt a dunántúli városba költözött. Kockázatos döntés volt a fővárosból kivonulni azokban az időkben, amikor vidékre a tehetségek jórészt büntetésből, vagy úgynevezett politikai vétségből kerültek. Eck balett-társulatát azonban befogadta a pécsi színház, elsősorban azért, mert nem zárkóztak el a színházi munka egészétől. Saját előadásaikon kívül a operettekben is szívesen felléptek szóló-és kartáncosként is, de színdarabokban is vállaltak apróbb szerepeket. Mindkét fél nyert a közös munkán.
Eck Imre Pécsett létrehozta Magyarország első modern táncszínházát. Az ő balettjét nem az öncélú szépség jellemezte, úgynevezett intellektuális táncukkal a modern kor emberét mutatták be. Elsőként lemondtak a habos tüllszoknyáról, szakmai nyelven tütüről és a derekukon megszorított övvel, ballonkabátban léptek fel. Repertoárjukat nem a Hattyúk tava, a Giselle vagy a Diótörő alkotta, kortárs magyar és külföldi zeneszerzők muzsikájára táncoltak. Tömör, modern formákra törekedve vetették el a klasszikus, három felvonásos balettet, az ő felfogásukban addig tartott a mű, ameddig a mondanivaló. 1968-ban Eckkel a címszerepben vitték színre Bartók Csodálatos mandarinját, amely megint csak másfajta volt, mint amilyet a szakma elfogadott.
Noha a társulat működése fölpezsdítette maga körül a kulturális-szellemi életet, azért az első időkben nem kevés ellenállást kellett leküzdeniük. Eck Imre azonban végül azért járhatta a tehetsége megszabta utat, mert nem akárki támogatta: maga Aczél György, Baranya megye országgyűlési képviselője, a legfőbb kultúrpolitikus, aki a művészi engedetlenség felkarolásában meglátta a kiváló propagandalehetőséget. A Pécsi Balett beépült a város kulturális életébe is, nekik köszönhető, hogy Pécsett elindult a középiskolai táncoktatás.
Eck minden szakmai titkok tudója volt, és az életét tette a táncra. Igazgatása, majd művészeti vezetése alatt a Pécsi Balett nem csak Magyarországon, hanem világszerte ismert, sőt elismert lett. Ő maga világkarriert futhatott volna be, hiszen sikeres koreográfus volt Helsinkiben, Bostonban, Belgrádban. Az Operaház is visszahívta reprezentatív bemutatókra, ő azonban a neki és táncosainak oly kedves városban maradt. Közös alkotásuk volt Vivaldi zenéjére az Etüdök kékben, Bartók Concertója és A fából faragott királyfi, valamint Gluck muzsikájára a Don Juan.
Művészi munkássága elismeréseként 1962-ben Liszt-díjjal, 1978-ban Kossuth-díjjal, 1988-ban kiváló művész címmel tüntették ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének birtokosa, és a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja volt.
Hosszú, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1999. december 20-án.
