Egerben tanít Sebestyén Csaba

Színpad


sebestyencsaba_promo.jpg
Sebestyén Csaba

Sebestyén Csaba Harangozó-díjas művész évekig dolgozott a Győri Balettnél, a Madách Színházban tánckarvezető helyettesként, a Közép-Európa Táncszínházban tánckarvezető balettmesterként, a Nemzeti Színházban koreográfusként, valamint a Budapesti Operett Színházban balettmesterként. Egerben legutóbb a 2006-ban bemutatott Tanulmány a nőkről című zenés előadás koreográfiáját készítette.

 
Barta Dóra, az egri tánctagozat vezetője rendszeresen hív meg vendégmestereket, hogy ezzel is gazdagítsa a művészek ismereteit. Tavaly Fejes Ádám, a MU Terminál művészeti vezetője tartott órákat a társulatnak. Vele, és még külföldi koreográfusokkal dolgozik majd idén is az együttes.