"A tánc maga a tanító" - szól a kontakt improvizáció egyik alapvetése. A táncosnak magának kell rátalálnia a táncára: az önállóság mozgósítja ugyanis a résztvevőben rejlő kreatív improvizációt. A kontakt improvizáció 1972-től, Steve Paxton New Yorkban működő csoportjának a test és mozgás fizikai törvényeit kutató kezdeményezésétől datálható: a csapat merész, addig ismeretlen technikájának bemutatására, kísérletei nyilvánosságra hozására nyílt táncórákat és előadásokat szervezett. A nyíltság, a mindenki felé irányuló nyitottság azóta is szerves részét képezi a kontakt improvizációnak, ami definíciója szerint nem csak duett táncforma, hanem oktatási eszköz, ellazulás technika, mozgásfelfedező élmény, de lehet kikapcsolódási forma, közösségformáló aktivitás, vagy akár életforma is. A Trafó déltől meghitt, családias hangulatú vezetett bemelegítésnek ad otthont: a finn táncos-koreográfus Mirva Makinen irányítása alatt többnyire a kontakt improvizációban jártas résztvevők töltik meg a színpadot. A kezdeti, kissé félénk ismerkedés rövidesen egymásnak sokszor ismeretlen emberek kettőseinek örömtáncává alakul: nő-férfi, férfi-férfi, nő-nő olykor tökéletes harmóniában, olykor pedig zavartan, vagy éppen nevetgélve ismeri meg egymás testét és az érintés törvényeit. Eleinte csend uralja a végtagok egymásnak feszülését, földhöz súrlódását, ám egy-egy hangos kacaj, sikítás is felhangzik: a kontakt ugyanis kicsiben is jól működik: két résztvevő épp csak négykézláb közlekedő babája tevékenyen hangot ad tetszésének/nemtetszésének. Szívszorongató, ahogy a kicsi az anyukája hasán fekve sajátítja el a kontakt alapjait. A csendes, de intenzív mozgássor - akár egy élő szoborpark - együtt és páronként is izgalmas vizuális élmény. A kontakt improvizáció korábban - de most is - nem csak technikájában minősült határátlépésnek: férfi és férfi, nő és nő ezelőtt ritkán került egymáshoz ilyen intim, izgalmas közelségbe.
Gál Eszter, a Kontakt Budapest művészeti vezetője, a Kontakt és improvizáció ünnep rendezője elmondta: a Trafóban rendezett nyíltnap felépítése tulajdonképpen felöleli a kontakt improvizáció történetét. A '70-es éveket visszahívó jamelés során a színpadon helyet foglaló közönség - pozíciója révén - maga is eggyé válik a fizikalitással, a Tánceánia együttes pedig a mozgássérültek oldaláról közelíti meg ezt a technikát. "Tanítjuk a közönséget is, hogy hogy lehet nézni és átélni egyszerre" - tette hozzá a koreográfus. A kontakt improvizáció egyik előnye, hogy bárki csatlakozhat, hiszen sokszor a teljesen laikusok hoznak új színeket a mozgásba a két résztvevő egymásra gyakorolt erős hatása révén: "Belehozod azt, amit én nem tudnék hozni nélküled" - mondja Gál Eszter. A nézőtéren kevesebben vannak, mint a színpadon: olykor egy-egy táncos is helyet foglal, hogy egy kis időre nézővé váljon, illetve magamfajta, kevésbé merész érdeklődők is akadnak. A kontakt improvizáció sokaknak valóban kihívást jelent, egyúttal azonban eszközt is: eszközt saját testünk és a fizikalitás, az érzékelés határainak megtapasztalására.
