Egyiptomban vendégszerepel a Szegedi Kortárs Balett

Színpad

 Juronics Tamás

(MTI) - A szegedi táncosok a kairói és az alexandriai operában lépnek fel összesen három alkalommal - mondta Juronics Tamás, az együttes Kossuth-díjas művészeti vezetője.
    

Az egyiptomi közönség a társulat egyik tíz éve készült produkcióját, a Carl Orff kantátájára 2001-ben koreografált Carmina Burana című egyfelvonásos táncjátékot és az együttes legújabb előadása, a Testek filozófiája című darab egyik felvonását láthatja.
    
Juronics Tamás elmondta: a társadalmi kérdésekről és az emberi kapcsolatokról a mozdulatok nyelvén szóló új produkció tipikus utazó darab: a táncosok lényegében díszlet nélkül, minimális jelmezben - az általuk játszott fogalmakat jelölő pólókat viselve - lépnek a színpadra. Így a vendégszereplés e része nem is okozott logisztikai problémát, annál inkább a Carmina Burana egyiptomi bemutatója. Az együttes életében megszokott feladat a fellépéshez szükséges kellékek szállítása, a díszletek Afrikába hajóztatása azonban olyan költségekkel járt volna, melyet egyik fél sem tudott vállalni.
    
Molnár Zsuzsanna díszlettervező ezért Egyiptomba utazott, ahol újra legyártják a Carmina Burana díszleteit, s így a kairói és az alexandriai közönség is az eredeti látványban gyönyörködhet a vendégjáték során.