Az életkor erejére kérdez rá a Butoh tánc fesztivál

Színpad

A 2009-es Butoh tánc fesztivál ötlete 2008 őszén született meg, amikor Bata Rita a Japán Alapítvány Uchida ösztöndijával a Kazuo Ohno Dance Studióban tanult és dolgozott.
 
A koreográfus itt találkozott Yoshito Ohno mesterrel, majd a stúdióban végzett közös munka során született meg a gondolat, hogy létrehoznak egy duó előadást. A 72 éves mester és édesapja, a 103 éves Kazuo Ohno menedzsere Mizohata Toshio rögtön továbbgondolta, hogyan is lehetne kibővíteni egyetlen butoh előadást egy fesztivállá, ahol a japán kultúra több szegmense is bemutatkozhatna, különös tekintettel arra, hogy 2009-ben kettős jubileumot ünnepelhetünk: a két ország 140 éve vette fel egymással először a diplomáciai kapcsolatot, majd újra 50 évvel a második világháború után. E kettős diplomáciai jubileum mellett a butoh tánc születésének 50. évfordulója is idén van.
 
 
Mizohata Toshio gyakorlott fesztiválszervező, hiszen évek óta ő a felelős a Kazuo Ohno Fesztivál megrendezéséért Yokohamában, amely minden évben jelentős eseménynek számít a japán kulturális életben. Bata Rita újabb ötletei és a már egy éve elindult megbeszélések egy programsorozat kialakításához vezettek, melyekből igazi kuriózumokat szemezgethet majd decemberben a magyar közönség.
 
A fesztivál témájának alapjául a "Kor"-hoz, az életkorhoz való viszonyulás szolgál. Hogyan közelít egy előadó a kor kérdéséhez Japánban és Magyarországon? Milyen a mindennapi élet viszonyulása a korhoz a két kultúrában? Ezért a fesztivál alcíme: "Az életkor ereje".
 
Az előadások köré kerekasztal és filmvetítés is kapcsolódik. A fesztivál harmadik napján megrendezendő kerekasztal vendégei Michael Heardter (Kuenstler House Bethanien), Hiroko Yamamoto (Wako University), Takashi Morishita (Keio Universiity Art Center) és Hegedűs Sándor (Magyar Táncművészeti Főiskola) lesznek. A fesztivál filmjei mind magyarországi premiervetítések, melyek Kazuo Ohno és Tatsumi Hijikata butoh mesterekről szólnak. A Kazuo Ohnoról készült vetítészáró filmnek európai premierje fesztiválunkon lesz.
 
A fesztivál programjának kialakításakor fontos szempont volt, hogy a kortárs és a tradicionális tánckultúra egyaránt megjelenjen, ezért a fesztivál fő programjainak, a táncelőadásoknak és előadóiknak a kiválasztásakor ez játszotta a legfontosabb szerepet.
 
 
A második világháború után Japánban megszületett a butoh tánc, egy teljesen új, eredeti, addig semmihez sem hasonlítható irányzat. 1959-ben volt az első előadás, Hijikata Tatsumi koreográfiája, melyben Yoshito Ohno már táncosként működött közre. Őt a Nemzeti Táncszínházban, 20 évvel ezelőtti budapesti fellépése után, most újra láthatjuk. Hijikata mellett Kazuo Ohno volt az irányzat meghatározó személyisége.
 
A fesztivál kísérőprogramja a butoh két alapítójának munkásságát bemutató kiállítás, ahol a képek és videók mellett számos eredeti jelmez és személyes tárgy is megtekinthető.
 
Részletes program
december 17. Fészek Klub
"A butoh" - filmvetítés
16.00 I. rész
1. Kazuo Ohno
2. Mr. O arcképe
 
17.30 II. rész
1. Szívhang
2. A himlő története
3. Köldök és atombomba
 
19.00 fesztiválmegnyitó
 
19.20 Batarita Társulat - Holdtölte  
20.20 Sonoko Prow: A hegy lehelete
21.20 Paul Ibey: La Volupte d'Etre
 
Para Para - Fake Starz
 
december 18. Nemzeti Táncszínház
17.00  Yamata no Orochi - Iwami kagura (sintó spirituális tánc)
18.00 Kiállítás megnyitó
A butoh alapítói (Kazuo Ohno és Tatsumi Hijikata) és a butoh 50 éve
Filmvetítés
19.00 Tomiko Takai: Metafizikai érzelem (butoh tánc)
Yoshito Ohno - Batarita: Áttetsző (butoh tánc)
21.00 Ebisu - Iwami kagura (sintó spirituális tánc)
 
december 19. Nemzeti Táncszínház 
16.00 Yamata no Orochi - Iwami kagura (sintó spirituális tánc)
16.30 Kerekasztal: "A Kor és Művészetek" - beszélgetés a művészekkel és a téma neves szakembereivel
19.00 Tomiko Takai: Metafizikai érzelem (butoh tánc)
Yoshito Ohno - Batarita: Áttetsző (butoh tánc)
21.00 Ebisu - Iwami kagura (sintó spirituális tánc)
 
december 20. Rudas Fürdő
21.30 Telihold a Rudasban - tér-specifikus eladások
Előadók:
Ko Murobushi  
Mitsuyo Uesugi
Bernardo Monte
Batarita Társulat
Az előadások után a zenét DJ Noriaki Koda szolgáltatja.
 
Fürdő nyitás: 21 óra
Fürdő zárás: 1 óra