Elhunyt a Joffrey Balett társalapítója

Színpad


geraldarpino_joffreyballet.jpg
Gerald Arpino

Az 1923. január 14-én Staten Islanden, egy itáliai bevándorló család kilencedig gyerekeként született Gerald Arpino a húszas évei elején kezdett el foglalkozni a balettel Robert Joffrey ösztönzésére. Még mielőtt 1956-ban közösen megalapították volna a Joffrey Balettet, Arpino beiratkozott a School of American Balletbe és különböző Broadway-darabokban tűnt fel.

 
1956-ban, amikor a legtöbb turnéra induló társulat csak egy igen szűk repertoárral rendelkezett és elsősorban klasszikus darabokat vitt színpadra, Arpinóék saját koreográfiákkal álltak elő, amelyeket Joffrey jegyzett. A munkamegosztás kezdetben a következőképp nézett ki a két művész között: míg Joffrey New Yorkban balettórákat adott és pénzt keresett, hogy kifizesse a táncosokat, addig Arpino a kezdetben hat főből álló társulattal szelte keresztül az Egyesült Államokat. Az első jelentős állomás, ahol már Joffrey Balettként léptek fel, Chicagóban volt 1957-ben. Joffrey AIDS-ben bekövetkezett halálát követően, 1988-ban Arpino átvette az együttes művészeti vezetését és New Yorkból Chicagóba tette át a társulat székhelyét.
 
Arpino absztrakt darabjaival mindig is lényegesnek tartotta reagálni az égető társadalmi kérdésekre. Ilyen egyebek mellett az 1968-as The Clowns, amely a nukleáris kihívásra reflektál, vagy az AIDS-szel foglalkozó Round of Angels. Nevesebb koreográfiájaként tartják számon Diótörő-feldolgozását, a Kettentanzot, valamint a saját itáliai gyökereit feldolgozó Suite-ot.
 
Arpino 2007-ben vonult vissza a napi munkától, de haláláig rajta tartotta szemét szeretett együttesén. A Joffrey Balett egyébként feltűnik Thomas Carter 2001-es A szívem érted RAPes című produkciójában és főszerephez jut Robert Altman 2003-as Balett-társulatában. Ez utóbbi moziban Arpinót Malcolm McDowell formálja meg.