Erőltetett menet eltáncolva

Színpad

A táncelőadás alapjául szolgáló vers nemcsak tartalmában, de szerkezetében is drámai, és mint ilyen, kiválóan alkalmas színpadi adaptációra. Radnóti szövegét sajátos tördelése képverssé teszi, ez a rajzolat pedig a táncelőadás színpadképének integráns részévé vált.

 
Juhász Kata koreográfiája az Erőltetett menet című rövid vers gondolatkörére épül, a színpadi feldolgozás, illetve Korai Zsolt videóművész animált hátterei lehetővé teszik, hogy egyrészről a Radnóti-vers látomásos képei, másrészről absztrakt formában, áttételesen a vers íródásának történelmi körülményei is megjelenjenek művészi szerkezetbe ágyazottan.
 
Különösen alkalmas ez a vers a koreográfiai (mozgásszínházi) feldolgozásra, mint ahogy már címében is az emberi test fizikalitása, a mozgás van kiemelve. A talpon maradás, a talpra állás, a felegyenesedés, a lelki, fizikai és szellemi gravitáció leküzdése a vers tétje, mert adott élethelyzetben éppen ez az élet utolsó esélye. Mindaz, ami a táncnak is lényege ebben a szövegkörnyezetben tehát nem pusztán illusztráció, hanem primer módon válik lényegi kifejezéssé.