Esszencia-évadkezdés a pilisszántói Szikla Színházban

Színpad


experidance_esszencia.jpg
Experidance: Esszencia

A Román Sándor vezette Experidance táncegyüttes Esszencia - a ritmus ünnepe című műsorát mutatja be, amelyet az elmúlt évek egész estés műsorainak legjobb pillanataiból állítottak össze. Az Experidance produkciójával korábban Sanghajban, Pekingben, Isztambulban, Pozsonyban és Prágában is fellépett.

   
Június 26-án a Ghymes együttes Álombálom című koncertjét hallhatja a közönség. Az Álombálom című, két évvel ezelőtt megjelent lemez zenei anyaga Benyovszky Móric híres utazó, kalandor életét reprezentálja, muzsikája színes, akárcsak az ő életútja volt. A dalok között van afrikai jellegű, madagaszkári és ázsiai is.
   
A Pilis hegy oldalában lévő volt kőbánya helyén, a görög színházakhoz hasonló környezetben álló Szikla Színház idén nyolcadik évadát tartja.
   
A színház felett található a Boldogasszony kápolna, a Csillagösvényen pedig az ország történelmének legnagyobb alakjainak emléket állító szobrok kaptak helyet.