 |
| Juronics Tamás |
(MTI) - "A zenekari árokban lesznek a muzsikusok, így az egész pódiumot használhatjuk, ami azonban formában jelentősen eltér a megszokott színházi méretektől, hiszen csak 11 méter mély, viszont 20 méter széles, ezért ehhez kellett alakítani a koreográfiákat" - mondta el Juronics Tamás. "Ragaszkodtam A fából faragott királyfi partitúrájában leírt instrukciókhoz, a történet vezetéséhez, az táncol, akinek a zene szerint épp táncolnia kell. De a hagyományos külsőségeket mellőzöm, tehát nem visel koronát a királylány és a királyfi nem hord palástot, nincs tornyos vár - részletezte a koreográfus.
Meggyőződése, hogy Balázs Béla meséje ezek nélkül is élni fog, és leginkább két mai fiatalról szól, akik élhetnének akár egy lakótelepen, két szomszédos ajtó mögött. "A rituális játék, amelynek során a királyfi egyfajta átalakuláson, megtisztuláson megy keresztül, és amelynek eredményeként közel kerül egymáshoz a királyfi és a királylány fő vonalában követi az eredeti cselekményt" - mutatott rá Juronics Tamás.
"A fából faragott királyfit nagyon "sarkítva" jelenítem meg, lássa a néző: tessék, itt van minden üres csillogás, minden, ami talmi, ami annyira jellemzi a jelenünket. Ezüstös alakja egy bohócra emlékeztet majd, és nem hasonmása, hanem tökéletes ellentéte lesz az igazi királyfinak."
A tündér az anyatermészetet személyesíti meg, erősebb szóval: az univerzum erőit. "Transzcendens lénynek képzelem el, bár piros ruhájában igazán valóságosan lesz jelen. Az előző koreográfiámban rendkívül hangsúlyos motivációkat bíztam a tündérre. Most inkább sorsszerű lesz, amit tesz, ő szövi a szálakat és vezeti azt a beavató szertartást, amelyből lelkileg új emberként kerül ki a királyfi" - árulta el Juronics Tamás.
Az előadás filmélményt is kínál, a fehér ruhás szereplőket zöldbe öltözteti az erdő vetített képe. A fehér háttér olykor betonfallá változik, amelyre a két ajtót vetítik. "Az ajtók néha 'mászkálnak', néha pedig hét ajtó látható, hogy utaljunk Bartók operájára, A kékszakállú herceg várára. Mindig visszatérünk a két ajtóhoz, hogy végül - nem árulok el nagy titkot - a kettőből egy legyen" - tért ki rá a koreográfus.
"Ne feledkezzünk meg a másik darabról, a Magyarországon alig-alig játszott Orfeuszról sem. Stravinsky zenéje jó társa lesz ezen az esten Bartóknak. Az Orfeusz hasonlóan rituális és szakrális történet számomra, ahogy a Bartók-mű. Ezért egy kör alakú, amfiteátrumra emlékeztető térben idézzük meg Orfeuszt."
