Fejes Ádám és Andrea Boll a MU Terminál estjén

Színpad


nyolcanteriteken_fejesadam_muterminal_byport.jpg
Nyolcan terítéken

" A sokáig tartó csend és vaksötét után a szórt, mézsárga fényben egyként mozduló végtagok csillogó porfelhőt hintenek maguk köré. Döbbenetes látvány: a lisztbe forgatott, most terítékre kerülő emberek lassú, komótos, de kiszámított mozdulatai kusza vonalakat hagynak a padlón" - írja Zolnai Zsófia Fejes Ádám Nyolcan terítéken című darabjáról, amelyet Asztalos Dóra, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Horváth Adrienn, Mádi László és Oláh László ad elő.

 

terminologia_andreaboll_muterminal_byport.jpg
Terminológia

Fejes produkcióját követően Andrea Boll Terminológia című munkája látható. Boll a Hans Hof Ensemble társ-művészeti vezetője volt, jelenleg a Bollwerk táncegyüttest vezeti. Koreográfiáit Európa szerte bemutatták, vendégkoreográfusként és meghívott tanárként dolgozott Dél-Amerikában, valamint Európa több nagyvárosában. Az elmúlt évadban a MU Terminál szervezésében is tartott tánckurzust, ahol ízelítőt adott technikás és egyedi táncstílusából.

 
Az előtáncban Kulcsár Noémi: Urbánus nyavalyák (részlet) című koreográfiáját mutatják be Kiss Róbert, Túri Lajos, Horváth Zita, Csere Zoltán, Zombori Dorottya és Nagy Eszter Kata előadásában.