A táncfilm műfaja
A táncfilm kifejezés olyan mozgóképre utal, melyben a tánc a film központi témáinak feltárására szolgál, függetlenül attól, hogy ezek a témák kapcsolódnak-e a narratívához vagy a történethez. A legkiemelkedőbb táncos alkotások egyedi forgatási és szerkesztési technikákat használnak, hiszen a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilmek úgy beszélik el a történetet, hogy nem hívnak segítségül más, a színészi játékhoz kapcsolódó eszközt, csak a táncot. E rövid meghatározásból úgy tűnhet, könnyen definiálható a műfaj, ez azonban nem így van: a táncfilm egészen máig nem rendelkezik önálló definícióval.
Már a filmtörténet kezdetén is számos rendező igyekezett megragadni a táncmozdulatokat, céljuk viszont nem volt más, mint a pillanat rögzítése. A mozgóképen sajátosan, mondhatni önmagáért ábrázolt tánc így csak a hetvenes, nyolcvanas években kezdett térhódításba: a filmek ekkor már nem egy előadást rögzítettek, hanem a táncot helyezték a cselekmény középpontjába. A nyolcvanas években aztán még nagyobb változás következett: létrejött a Grand Prix International Vidéo Danse elnevezésű nemzetközi táncfilm fesztivál, amelynek keretei között táncfilmek keltek versenyre egymással. A műfaj tehát önállóságot, elismerést nyert, a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilm azonban a mai napig háttérbe szorul, akárcsak a ? szintén nem könnyen megérthető és emészthető ? kísérleti filmek.
Mostanra már másodszor használtuk a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilm kifejezést, ez a fajta kiemelés pedig nem véletlen, ugyanis a műfaj filmjeit több csoportba lehet sorolni. Léteznek olyanok, melyekben a tánc igencsak előtérbe kerül, ugyanakkor működik a megszokott, nagyjátékfilmekre jellemző narratíva, tehát vannak párbeszédes jeleneteket. Ilyen például a már említett Dirty Dancing ? Piszkos tánc, a Szombat esti láz, a Chicago, a Step Up, valamint a Fekete hattyú is. Emellett vannak olyan alkotások, melyek egy színházi előadást kívánnak (változtatás nélkül) rögzíteni, de vannak táncadaptációk ? melyekben a rendező az egyébként színpadra készült koreográfiát viszi filmre, és általában ragaszkodik az előadás eredeti helyszínéhez, ám igyekszik virtuóz módon használni a filmes eszköztárt ?, valamint vannak a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilmek, melyekben a tánc, a koreográfia eleve a film kedvéért készül. A különböző csoportok között nehéz éles határvonalat húzni, mivel már az is átmenetet képez közöttük, hogy mindegyik ilyen jellegű alkotásban főszerepet játszik a tánc.
Miért érdemes táncfilmet készíteni és nézni?
A tánc a színpadon mulandó, ugyanakkor, ha egy rendező filmre rögzíti, megőrzi az örökkévalóságnak. A táncfilmek olykor csupán arra szolgálnak, hogy konzerválják a pillanatot, az adott koreográfiát, ennél azonban sokkal többre képesek: új dimenziókat adnak a mozdulatoknak és új keretbe, történetbe helyezik az előadást. Mi több: történetet kreálnak, ráadásul olyat, mely nem létezne a tánc nélkül. Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy egy ? akár csak színpadra tervezett ? koreográfia többet tud mondani filmen: a filmkészítőnek számos lehetősége van arra, hogy a legtöbbet hozza ki a tánccal elmondott történetből.
Most persze elsősorban a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilmekre utaltunk, ajánlónkban viszont azok a mozgóképek is helyet kapnak, melyek a táncot középpontba állító nagyjátékfilmek. Jöjjön tehát táncfilmes ajánlónk olyan alkotásokkal, melyeket kihagyhatatlannak tartunk!
Szombat esti láz
John Badham 1977-es filmjének főszereplőjét John Travolta alakítja, táncával pedig mindenkit levesz a lábáról. A Szombat esti láz azon táncfilmek sorába tartozik, amelyek elsősorban nem is táncfilmek: ez az alkotás egy romantikus vígjáték, melyben bár a tánc a fókusz, a történet fontosabb. Nézzük is a történetet! A fiatal Tony Manero a helyi diszkó sztárja. Napközben egy festékboltban dolgozik, esténként azonban kiöltözik, táncra perdül és elvarázsolja a szórakozóhely vendégeit. Épp egy ilyen estén találkozik egy Stephanie nevű lánnyal, akibe azonnal belehabarodik, és akivel tökéletes táncos párt alkotnak.
Chicago
Hasonlóan az előző alkotáshoz, a Chicago is azon táncfilmek táborát erősíti, melyekben nem maga a tánc az elbeszélés egyetlen, illetve legfontosabb eszköze. Főhőse Roxie Hart feltörekvő színésznő, aki azzal az elképzeléssel érkezik Chicagóba, hogy a híres Velma Kelly varietéművésznő dicső nyomdokaiba lép. A vágya azonban nem teljesül azonnal, hiszen börtönbe kerül és csak onnan kikerülve éri el a karriert, amelyre vágyott.
Fekete hattyú
Darren Aronofsky hátborzongató filmet készített a Hattyúk tava balett alapján: főhősnője Nina, az édesanyja árnyékában élő balerina, aki elnyeri az előadást főszerepét, elméje azonban a próbasorozat folyamán egyre jobban megbomlik. Aronofsky filmjében a tánc, méghozzá a balett jelenti a fő mozgatórugót, általa teljesednek ki a szereplők, valamint a feszültség is. A nem kizárólag a táncra koncentráló filmek közül ? véleményünk szerint ? kétségkívül kitűnik ez alkotás, hiszen a feszültségfokozás legfontosabb eszközeként tekint a táncra, és sajátos módon festi meg a balett kívülről könnyednek, pompázatosnak tűnő világát.
Rosas danst rosas
És akkor elérkeztünk egy, a ?legszigorúbb értelemben vett? táncfilmhez, melyben nincs párbeszéd, nincs lineárisan haladó történet, és nincs semmi olyan, ami egy ?szokványos? játékfilmre jellemző. A mű Anne Teresa de Keersmaeker koreográfiáját mutatja be, mely eredetileg színpadra készült, ugyanakkor táncfilm formájában még izgalmasabb, hiszen a helyszínek, a beállítások és a kamera mozgása csak még élőbbé, mozgalmasabbá teszi. A Rosas danst rosas egy nap történetét meséli el, ezen a napon azonban nem színészek, hanem négy táncosnő, vagyis a Rosas nevezetű táncegyüttes vezet végig minket.
A tánc ? A Párizsi Opera Balettje
Ez a 2009-es film hét balettelőadás születését követi végig a Párizsi Operában. Nem mondhatnánk, hogy tiszta dokumentumfilmről van szó, hiszen benne a tánc, illetve a táncosok munkája, előadása kerül előtérbe. Más módon, mint a Fekete hattyú, de ez az alkotás is a balett sejtelmes világába nyújt bepillantást.
Pina
A világhírű filmrendező, Wim Wenders e filmben a legendás német táncosnő, Pina Bausch művészetének állított emléket. Ráadásul nem akármilyen módon, hiszen nem egy egyszerű dokumentumfilmet, hanem (ízig-vérig) táncfilmet készített, melyben a művésznő tanítványai, táncosai mesélnek: szavakkal, illetve a tánc nyelvén.
Ahogy e rövid felsorolásból is látszik, a táncfilm műfaja sokszínű és vonzó, ugyanakkor nem szabad elhallgatnunk, hogy máig formálódik, változik, ezért igazán nehéz pontosan meghatározni, mit is tekintünk táncfilmnek. Sokáig lehetne vitatkozni azon, hogy egy zenés-táncos vígjáték inkább musical, zenés film vagy táncfilm, ahogy azon is, hogy egy beszédet és színészeket nélkülöző táncfilm esetén a tánc vagy a film eszközei a fontosabbak. Mi viszont nem kívánunk vitatkozni, csupán csak fel szeretnénk hívni a figyelmet egy különleges filmműfajra, mely közelebb hozza egymáshoz a színpad, a táncművészet és a film különböző eszközökkel rendelkező világát. És ha valami, hát ez csodálatos.
Készítette: Tóth Eszter
Forrás: dancefilms.org/en.wikipedia.org
