A Forrás a Csendszigetek felé vezet

Színpad

Angelus Iván negyed százada kezdte kortárstánc fejlesztő tevékenységét. 1979-ben létrehozta az Új Tánc Klubot, amit négy évre rá követett a Kreatív Mozgás Stúdió, majd 1990-ben az Új Előadóművészeti Alapítvány, '98-ban Budapest Alapfokú Művészeti Iskola, a Táncművészeti Szakközépiskola, majd négy évvel ezelőtt a Budapest Kortárstánc Főiskola. Ezek ma is működnek a Goli Tánchelyen, kiegészítve egymás tevékenységét.
 
Alig több mint ötven fiatal táncos tartozik a nagyjából hatszoros túljelentkezés alapján "kiválasztottak" közé. A tananyag koncepciójának lényege a sokszínűség: kortárstánc, modern tánc, balett, kontakt improvizáció, magyar néptánc, argentin tangó, spanyol flamenco, brazil-, kínai-, japán harcművészet, műugrás.
 
Május 20-21-én először a Forrás című darabot láthatjuk. Az eredeti, mégis "érthető" táncnyelv a "tiszta" tánc vonulatához tartozik, mégis az indulatok síkján hordozza az előadók személyességét. A Csendszigetek című Bakó Tamás-opus a mozgás és mozdulatlanság kontrasztjára épül, míg az On Friskin Thierry de Mey azonos című kortárs zenéjére készült, a fizikai táncszínház vonulatában megfogalmazott dinamikus, sodró tiszta tánc. A koreográfus Eléonore Valére, aki a P.A.R.T.S.-ban végzett, táncolt többek között Wim Vandekeybus együttesében.