Forróság lesz Budakalászon

Színpad

A rendezvény elsősorban a magyar capoeira-tanítványok övcseréjének ünnepe. A háromnapos program egy kisebb capoeira workshoppal, majd egy nyitó ?roda?-val (a capoeira játékok ? harcok ? helyszíne) indul, melyen minden meghívott tanár és diák részt vesz. Közel kétszáz capoeirás játékának, zenéjének, énekének helyszíne ez. A következő két napon egész napos capoeira- és tánckurzusokon vehetnek részt az érdeklődők. Olyan látványos afro, brazil és karibi műfajokkal szeretnénk megismertetni a közönséget, melyekkel Magyarországon nem találkozhatunk mindennap, azonban világszerte ismertek és közkedveltek. A szervezők szeretnék, ha a résztvevők egy valódi egzotikus világba kerülnének, ahol a legtüzesebb és leglátványosabb táncokat lesz lehetőségük kipróbálni, mint pl. zouk, kizomba, frevo, kuduro, krump, dancehall, forró (brazil társastánc), brazil szamba.