A 2009-ben Lábán-díjra is nominált, idén utoljára látható produkció újabb lépcsőfoka a koreográfus belső alkotói logikát követő, konzekvensen építkező életművének. Frenák Pál egyedi táncszínháza ugyanakkor megint új hangsúlyokkal, új színekkel is kísérletezik. Ha a 2007-es Instinctben inkább a magányos ösztönlét kapcsolatnélküliségével igyekezett szembenézni, úgy most az emberi kapcsolatok szövevényes voltába és összetettségébe enged bepillantást.
 |
| Frenákék InTimE-ja |
Magány, vágy, szerelem, testiség, erőszak, hatalom, kiszolgáltatottság, birtoklás, őszinteség, képmutatás... Frenák Pál - már-már kényszeresen - olyasmivel viaskodik, amivel mindenki találkozik a maga életében, legfeljebb nem vív olyan élet-halálra szóló elszántsággal, ahogy az InTimE táncosai teszik a színpadon. A női és a férfi, a magány és az együttlét, a fájdalom és öröm, személyesség és tárgyiasultság fölfokozott táncszínpadi lüktetése bizony arra kényszerít, hogy önmagunkra ismerjünk.
Az InTimE-ot a múlt augusztusi Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon láthatta legelőször a nagyközönség, akkor még munkabemutató formájában. A színpadon öt táncos, aki hol kívülről, a távolból, mozdulatlanul és idegenként szemléli a többiek küzdelmét, hol maga válik főszereplővé. Frenák visszatérő kérdése, hogy a Másikkal és az önmagunkkal szembeni megalkuvás milyen mértékben szövi át az életünket: hogy mennyire hatja át az öncsalás és őszintétlenség a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat is.
Kritikánk a darabról:
