Generációt vált a Véletlen

Színpad


tunetegyuttes_veletlen_by_tunetegyuttes_dusagabor_01.jpg
Véletlen

Nyolc év sok idő egy előadás, főleg egy kortárs táncszínházi előadás, vagy, ahogy a színlapon áll, ?tudományos ismeretterjesztő? táncjáték életében. A ?kortárs? kifejezés ezúttal szó szerint értendő, hiszen az új, huszonéves előadókból álló szereplőgárda is magának érzi a 2002-ben bemutatott darabot. Szabó Réka rendező szerint a produkció a fiatal táncosoknak köszönhetően új energiákkal telik meg, az új emberek új karaktereket hoznak be, így hozzájuk mérten a koreográfiákat is újragondolják.

 
A Véletlenben két világ kerül egymás mellé a táncszínpadon, a tudományé és a táncé. Egy tudós a véletlenről tart tudományos ismeretterjesztő előadást, a háta mögött pedig egy táncelőadás zajlik, amelynek szervező elve a véletlen. A produkció különlegessége, hogy valódi matematikusok, Mérő László és Vancsó Ödön szereplésével kerül színpadra.
 
A darab egyedülálló, nyolc éves sikertörténete során több generáció látta, és szerette meg az előadást, így azok a táncosok is, akik most átvették a stafétát. A próbák során kiderült, hogy számukra éppen olyan frissnek hat, mint a nyolc évvel ezelőtti szereplőknek.