Hangos sikert aratott Duda Éva Olaszországban

Színpad


kozep-europatancszinhaz_dudaeva_arena_by_dusagabor.jpg
Aréna

Az előadás nagy közönség- és szakmai sikert aratott, Walter Mramor, a fesztivál táncművészeti vezetője külön gratulált az együttesnek. A nemzetközi szereplések sora egyelőre véget ér: a részvétel az augusztusi Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron a 2010-es működési támogatások és a kiemelt művészeti események pályázati eredményének ismerete hiányában csak terv marad.

 
Az elmúlt bő egy év egyik legrangosabb nemzetközi vendégszereplése Lille-ben, a Lille3000 ? EUROPE XXL nevű nagyfesztiválon volt, ahol a Gergye Krisztián Társulatával közös előadást, a T.E.S.T.-et láthatta a francia közönség.
 
Az elmúlt években a KET a nemzetközi vonatkozású programok szervezésében a hazai színtéren is egyre nagyobb szerepet vállalt: nevéhez fűződik a Nemzetközi Monotánc Fesztivál megszervezése, amelynek az idén 4. alkalommal megrendezett programjában a meghívott szóló tánc előadásokon kívül az angol-osztrák Liz King mozgás-workshopjára is sor került. A nyitott tréning program 2010 júniusában két brüsszeli táncművész-mester meghívásával, Eleonore Velere és Anton Lachky egy hetes mesterkurzusával folytatódott.
 
A KET táncművészei eddig két alkalommal vettek részt a DCL ? Dance Communication Laboratory nevű nemzetközi kísérleti programban, mely osztrák, szlovén, horvát és magyar kortárs táncosok és táncalkotók együttműködésén alapuló kutatási projekt. A budapesti és a zágrábi DCL után Mariborban is a KET-esek képviselik a magyar felet. A műhelymunkát a nap végeztével minden alkalommal nyilvános bemutató követi.