A hangszeres népzene felfedezése - Dr. Halmos Béla előadása a Hagyományok Házában

Színpad

Szó lesz az első táncházakról, a Kassák-klubról, a Sebő-Halmos duóról és a Bartók Táncegyüttesről is, amelyekről az előadás során ritkán látható archív filmeket, fotókat, diákat láthatunk. A témát novemberben Sebő Ferenc előadásával folytatjuk.

Dr. Halmos Béla 1946-ban született Szombathelyen, 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben, közben rövid ideig szólógitárosként egy beat-zenekarban is muzsikált.

1969-től előbb a Sebő-Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt itthon, Európában, Amerikában és Japánban. 1990 óta a Kalamajka népzenei együttes prímása, hetente táncházat tartanak, koncerteznek és lemezeket készítenek. Népzenével - főként a hegedűn játszott többszólamú népi tánczenével - a táncházmozgalom indulása (1972) óta foglalkozik intenzíven. Adatközlő népművészektől tanulva elsőként sajátította el a népi hegedülés játékmódját. Emellett játszik kontrán és bőgőn, illetve énekel is.

Népzenekutatóként is dolgozik, gyűjtött - a magyar mellett - szlovák, ruszin, román, zsidó és cigány népzenét is. Egy széki vonósbanda anyagát feldolgozva elkészítette az első zenekari monográfiát, ezzel 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként dolgozott. A kezdetektől

fogva részt vesz a népzeneoktatásban, tanfolyamok vezetőjeként és hegedűtanárként több száz muzsikust tanított főleg itthon, de Európa és Amerika országaiban is. Aktívan közreműködött a hazai zeneiskolai népzeneoktatás megszervezésében. Mint népzenei szakértő és zenei rendező dolgozik a televíziók népzenei műsoraiban, emellett szerkesztője és zenei rendezője volt egy 9 részből álló, népzenészeket, énekeseket bemutató dokumentumfilm-sorozatnak (Muzsikusportrék). Létrehozta a Táncház Archívumot, melynek vezetőjeként dolgozik a Hagyományok Házában. Munkásságáért több ízben kapott díjakat, címeket.

O K T Ó B E R 1 9 - É N S Z E R D Á N 1 5 : 0 0, Helyszín: Hagyományok Háza, Budapest, I. ker. Corvin tér 8.

Web: www.hagyomanyokhaza.hu