Hat évtized az Magyar Állami Népi Együttessel

Színpad

 
 
?A Magyar  Állami Népi Együttes fennállásának három nagy korszakában, ha más és más eszközökkel és máshová helyezett hangsúlyokkal is, de mindvégig az európai, azon belül a kárpát-medencei népművészeti hagyományt őrizte, gazdagította, s adta tovább. Amikor elér bennünket a válságból fakadó kulturális elbizonytalanodás, amikor egyenként és egyénként szembekerülünk azzal a kérdéssel, milyen kultúrát és hitet képviseljünk, és alkalmasint hogyan adjuk tovább, akkor figyeljünk erre a társulatra, és értsük meg e közösség erejét. Azt az erőt, mely remélem, még sok évtizedig megtartja őket! ­ ? mondta köszöntő beszédében Szőcs Géza.
 
Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata, hogy gyűjtse, életben tartsa, és színpadi formában továbbadja a magyar nyelvterület néptáncát és népzenéjét. Ennek a feladatnak immár hat évtizede tesz eleget a társulat, fennállása alatt a világ 50 országának színpadán lépett fel, és több mint 8 millió néző elismerését vívta ki.
 
2011-ben a jubileumot többek között a ?60 év? című előadással ünneplik, amelyet először márciusban láthatott a közönség a Thália Színházban. A műsor válogatás az együttes eddigi három nagy korszakának koreográfiáiból, bemutatva a Rábai Miklós, a Timár Sándor, valamint a Sebő Ferenc és Mihályi Gábor nevével fémjelzett időszakokat.
 
Az előadás előtt a Budai Vigadóban megnyílt a Tánckép című kiállítás, amelyen Dusa Gábor fotóművész az elmúlt tíz évben a társulat előadásain készült felvételei láthatóak. A tervek szerint a fotókat a jubileumi évben több fővárosi és vidéki helyszínen is kiállítják.