Hetedik világrekordra készülnek a Rippel testvérek

Színpad


Rippeltestverek1_fekvo.jpg
A Rippel testvérek

Az extrém akrobatika koronázatlan királyainak rekordkísérlete a 7-es szám bűvöletében zajlik majd, hiszen a hét 7. napján, este 7:07 perckor, hét shaolin pap kíséretében kezdik meg a nagy attrakciót. A testvérpárt egy motor húzza majd a magasba, ahol egy imbolygó vasszerkezeten kell majd helytállniuk.

 
"Hónapok óta készülünk a 7. világrekordunkra, hiszen amellett, hogy a produkciónkkal szeretnénk elvarázsolni a közönséget, a testi épségünk még fontosabb. Így rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy biztonságos és szemet gyönyörködtető legyen az attrakció. A kertemben felállítottam egy hatalmas vaskeretet, ehhez készíttettünk egy szerkezetet, amely a vaskerettel együtt a magasba emel bennünket, így modellezzük a 7. világrekordunkat. Hiszen a produkció lényege az, hogy október 19-én, a Papp László Sportarénában az említett vaskereten bemutatunk egy emelést, miközben egy szerkezet egyre magasabbra és magasabbra húz bennünket. A cél, hogy az Aréna magasságáig, azaz 25 méterig eljussunk, és minél tovább tudjam tartani a testvérem. Ugyanis eddig Viktor tartott engem, de most megfordítottuk, és én fogom tartani őt" - meséli Rippel Ferenc.
 
A Rippel testvérek immár 4 éve rukkolnak elő egyre veszélyesebb és látványosabb világrekordokkal. Az extrém akrobata páros azt tervezte, hogy tíz világrekord-kísérletet hajt végre, amelyből eddig már hat megvalósult.