II. Nemzetközi EuróPAS - Gála

Színpad

2005-ben ismét az Operettszínház színpadán kerül átadásra az EuróPAS Magyar Táncdíj. A díj neve a francia PAS = lépés szó alapján keletkezett - az Európa és a PAS szó összevonásából. Így lett a díj jelképes üzenete:

"Egy lépés Európa felé - egy lépéssel Európában!"

A TÁNCMŰVÉSZET című folyóirat szakmai díját az idén is professzionális művészek vagy társulatok kapják, a díj odaítéléséig végzett művészi teljesítményük alapján.

Magyarországon a Táncművészet című folyóirat az egyetlen kulturális folyóirat, amely immár 1993 óta saját szakmai díjjal rendelkezik. A díj alapításának és adományozásának célja, Kaán Zsuzsa alapító-főszerkesztő szerint: "a magyar táncművészet népszerűsítése, a kiemelkedő magyar és külföldi táncosok és társulatok elismertetése, és a Táncművészet című szaklap népszerűsítése."

A díjat független grémium ítéli oda, amely döntő többségében a táncszakma, a színházi élet és a közélet jeles, a közönség által is elismert személyiségeiből áll. A kuratórium tagjai: Esztergályos Cecília, Nádasi Myrtill, Pártay Lilla, dr. Bárándy György, Szinetár Miklós, Galambos Tibor. Elnök: Kaán Zsuzsa.

A 2005. évi díjazottak:

Magyarországon működő magyar táncos / klasszikus ágazat:

Venekei Marianna (Magyar Nemzeti Balett)

Magyarországon működő magyar táncos / modern ágazat:

Issovits István és Nyári Gábor (Magyar Fesztivál Balett)

Magyarországon működő magyar táncos / kortárs tánc ágazat:

Barta Dóra és Juronics Tamás (Szegedi Kortárs Balett)

A magyar táncművészetet itthon és külföldön

egyaránt méltó módon képviselő társulat:

Lorigo - Haladás Formációs Együttes (Szombathely)

Külföldön működő külföldi társulat, a

mely méltó módon képviseli az európai táncművészetet:

Het International Danstheater ( Amszterdam)

Külföldön működő magyar táncos:

(Nem kerül átadásra)

Külföldön működő külföldi táncos:

(Nem kerül átadásra)

MŰSOR

I.rész

1. Magyar Állami Népiegyüttes: Naplegenda - Nyitószám

2. Duna Művészegyüttes: Kállai kettős

3. Csillagszemű Gyermektáncegyüttes: Mezőségi táncok

4. Het International Danstheater

5. Honvéd Táncszínház: Karácsony Kalotaszegen

II. rész

1. Magyar Nemzeti Balett: Az ember tragédiája

2. Győri Balett: Purim

3. Issovits István - Nyári Gábor (Magyar Fesztivál Balett)

4. Venekei Marianna ( Magyar Nemzeti Balett)

5. Barta Dóra - Juronics Tamás (Szegedi Kortárs Balett)

6. Kulik Johanna - Josef Bartulovic: Argentin tangó - variációk

7. Lorigo- Haladás Formációs Táncegyüttes