Az Ismeretlen egyelőre eltűnik, érkezik a Plain

Színpad


DudaEva_fotoDushaBela_1.jpg
Duda Éva

Az Ismeretlen című duett Duda Éva táncos-koreográfusnak és Feicht Zoltánnak, az Operaház táncosának harmadik közös kalandja, intim állomás egy hosszan bontakozó munkakapcsolatban.

 
Míg az alkotó legutóbbi darabja, az Aréna "éteri, érzéki munka, amely megidézi mindazt, ami lassan enyészik el" (Horeczky Krisztina), addig Az Ismeretlen idealizált, metafizikus hangon szól. Azt kémleli, hogy merre vezet az út kézzelfogható és láthatatlan találkozásaink után, hogyan engedhetjük el egymást, mit tartunk meg hátrahagyott metszéspontjainkból. Az előadás egyetlen nyelvet beszél, a test, a tánc, a mozgás nyelvét, színházi kunsztokra nem épít.
 
Duda Éva május 17-én új darabbal jelentkezik. A MU Színházban mutatják be a Plain című táncelőadást, amely egy közösség belső egyensúlyát, erőviszonyainak változásait vizsgálja. A bent és a kint, a kirekesztődés és beolvadás dinamikájának bemutatása - ez Duda új koreográfiájának célja. A produkcióban Asztalos Dóra, Gulyás Anna, Hoffman Adrienn mellett Horváth Adrienne, Kiss Róbert és Tuza Tamás táncol.