Isteni színjáték: balett-világpremier készül 2010-re

Színpad

Sandro Botticelli: Dante Alighieri

(MTI) - Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője a még tervezés alatt álló produkcióról elmondta: szándékaik szerint három felvonásos előadás lesz, amelyben mintegy hetven táncos kap szerepet. A koreográfiát a három vidéki balettműhely közösen dolgozza ki, a zeneszerzéssel neves szerzőt szeretnének megbízni.

 
Juronics hozzátette, a darab kiválasztásánál szerepet játszott, hogy az Isteni színjáték az európai kultúrában egyetemes tartalommal bír, továbbá izgalmas, és a jelenetekben, vizualitásban rengeteg lehetőséget tartogat a művészek számára.
 
Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója arról szólt, hogy az összefogás a pécsi EKF-program 'egy mindenkit visz' elvén alapul, azaz a cím elnyerésére kiírt hazai pályázat győztese bevonja a rendezvényekbe korábbi vetélytársait, lehetőséget adva számukra a bemutatkozásra. Próbákat éppen ezért mindhárom városban tartanak és a produkciót Szegeden és Győrben is láthatja a közönség.
 
Kiss János, a Győri Balett igazgatója azt emelte ki, hogy bár e három vidéki balettműhely valahol konkurense egymásnak, az EKF értékei mentén azonban szívesen dolgozik együtt.