Jeltáncművészettel az értelmi fogyatékosok támogatására

Színpad


napsugaranna_by_jeltanc_mindenkilapja_hu.jpg
 Napsugár Anna jeltáncművész (középen)
 
(MTI) - A jeltáncművészet elsődleges célja olyanok támogatása, akik nagyon kevés segítséget kapnak az élettől. A műsorban a Zenei Jeltáncművészeti Társulat lép fel, hallássérültséggel, értelmi fogyatékossággal, látássérültséggel és mozgássérültséggel élő sorstársak, de a közönség egyebek mellett Baby Gabi és Miller Zoltán előadását is hallhatja - közölte Napsugár Anna jeltáncművész.
   
A jeltáncművész a műsorban látható-hallható zenék kiválasztásánál mindig a közönség kedvenceit és kéréseit igyekszik figyelembe venni, de természetesen vannak a szívéhez közel álló dalok is. Minden ilyen dalnak története van, az életére nézve is - fogalmazott. Példaként említette Máté Péter Azért vannak a jóbarátok című muzsikáját, amelynek előadására S. Nagy István személyesen adta meg a jeltáncművésznek a lehetőséget. Kaszás Péter pedig, aki annak idején Zámbó Jimmy zeneszerzője is volt, felajánlotta, hogy megzenésíti Napsugár Anna dalszövegeit, így ezek a szerzemények is elhangzanak majd a jótékony előadáson. A próbák zeneterápiás rekreációs foglalkoztatás keretében zajlanak.
  
A délután 4 órakor kezdődő műsor bevételét a tehetséges értelmi fogyatékos emberek támogatására alapított Göllesz Viktor-díj átadásának a felkészülésére szánják. Mint Napsugár Anna elmondta, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke, Gyene Piroska számos előadásukat látta már, ezért kérte fel a csapatot a segítségre.