Kamaratánc fesztivál Zalaegerszegen

Színpad

A zalaegerszegi Keresztury Dezső Általános Művelődési Központban amatőr és hivatásos, kis létszámú, 8-12 tagú néptánc-együttesek adnak találkozót egymásnak. A versenyt néptánc és táncszínházi kategóriában rendezik meg. A táncművek komponálásánál (a fesztiválra csak új produkciókkal lehet nevezni) a kiindulási alap a folklór, de ezen túl már a koreográfusok fantáziáján múlik a produkció sikere.

 
A táncokat szakmai zsűri értékeli, a hagyományoknak megfelelően a nívódíjon kívül néptánc és táncszínházi, szólótáncosi és zenei díjakat adnak át. A fesztivál vasárnap délelőtt a díjazottak gálaműsorával fejeződik be.
 
Az első kamaratánc-fesztivált a zalai megyeszékhelyen 1965-ben Orsovszky István koreográfusnak, a Zala Táncegyüttes akkori vezetőjének kezdeményezésére rendezték meg.