Két SÍN-produkció a Gödör Klubban

Színpad


homokszek1_godor.jpg
Homokszék
 
Az élet minden pillanata szituációkban ölt alakot. Ezeknek a szituációknak a száma végtelen. Egyik sem az első, egyik sem az utolsó. Mégis, amikor a különböző élethelyzetekben választunk, csak egy cselekvés lehetséges, ami egy újabb cselekvést eredményez. Választásunknak és cselekedeteinknek a szituációkban tehát nem csak egy eredménye van, hanem egyszerre több is. Nagy Zoltán, március 16-án este nyolc órától a Gödör Klubban látható Homokszék című koreográfiája erre a gondolatra épül. A Kopeczny Kata, Nagy Csilla és Lipka Péter által előadott darab másik építőköve, Borges Kocuké-no szuké az otromba ceremóniamester című elbeszélése.
 

homokszek2_godor.jpg
Homokszék
 
A március 17-én, este fél kilenctől bemutatandó két különálló színpadi mű társalkotója Juhász Kata koreográfus mellett Korai Zsolt audiovizuális művész, aki a darabok hangzó- és látványvilágának létrehozásában jelentős részt vállalt.
 
A koreográfiák zenei alapja egy-egy szólóhangszerre, hegedűre, illetve csemballóra írt Bach mű: az Egy Nő címmel a G-moll hegedűszonáta Itzhak Perlman előadásában, majd pedig a juxtaposition címmel a Goldberg-variációk ezúttal zongorán, Glenn Gould híres interpretációjában hangzik el felvételről.
 
Az est táncos előadói között található Kopeczny Kata Harangozó-díjas táncművész, a fiatal táncosokból álló csapatban ott van Sebestyén Tímea és Grecsó Zoltán, a koreográfus korábbi tanítványai, akik már más alkotók több darabjában is bizonyítottak, valamint olyan, pályájukat most kezdő fiatal tehetségek, mint Gulyás Anna, Gulyás Oszkár és Kelemen Krisztián.