Kéz a kézben egy hazai és egy romániai egyetem

Színpad


TancmuveszetiFoiskola_felveteli_D_CIM20080518004.jpg
Felvételi a budapesi intézményben

(MTI) - A marosvásárhelyi egyetem részéről Gáspárik Attila, a romániai felsőoktatási intézmény rektora, a budapesti intézménytől pedig Mizerák Katalin tanszékvezető látta el kézjegyével a megállapodást, amely a két intézmény partneri viszonyának fenntartását szolgálja. A szerződés elősegíti a közös tudományos kutatások tervét, a kölcsönös segítségnyújtás lehetőségét a nemzetközi csereprogramok keretében, valamint az oktatói és hallgatói mobilitást.

 
Gáspárik Attila kifejtette: a marosvásárhelyi egyetem a jövő tanévben bővítené kínálatát, így a már létező színész-, rendező- bábszínész- és díszlettervező-képzés mellett a táncművészeti szakot is elindítja. Tervük ugyanis az, hogy a jelenlegi színházművészeti egyetem művészeti egyetemmé bővüljön. Gáspárik hozzátette: bár Erdélyben a néptánctól kezdve a mozgásszínházig számos hivatásos és amatőr társulat alakult, komoly képzés nem létezik. Így az új szak beindításához az erdélyi egyetemnek szüksége van a budapesti főiskola szakmai segítségére - magyarázta Gáspárik Attila az együttműködési szerződés számukra egyik legfontosabb hozadékát.