Klasszikus alapokon

Színpad

Kortárs Koreográfusok Estje VIII.
Magyar Nemzeti Balett Alapítvány Stúdió Együttese

2006. június 6., 12., 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

Hét évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Nemzeti Balett művészeiből az a koreográfiai stúdió, amelynek új alkotó tehetségek felkutatása, és fejlődésük elősegítése a célja az évente megrendezett nyilvános előadások által. Az operaházi repertoár megújulásához olyan darabokra van szükség, melyekben egyaránt, hangsúlyos a táncosok magas színvonalú klasszikus képzettsége, a nyitottság és a kortárs szemléletmód. Ez a feladat áll az új koreográfus nemzedék előtt.

Az elmúlt évek munkájának sikerét igazolják a stúdióból indult fiatal művészek hazai és nemzetközi elismerései: Andrea Paolini Merlo: Vignaledanza - olaszországi nemzetközi koreográfus verseny első díja (2002); Venekei Marianna (Harangozó díjas): a kanadai Saint Sauveur koreográfiai versenyének első díja (2003); és a Győri Balettnek, a Magyar Táncművészeti Főiskolának valamint a bécsi Staatsopernek is alkotó Lukács András (Harangozó díjas).

Idén ismét a Nemzeti Táncszínház ad otthont a legfrissebb darabokat bemutató estnek. Az Alapítvány kuratóriumának elnöke: ifj. Nagy Zoltán

Program:

Örök Jelen

Múlt, jelen és jövő. Az idő múlása ezek mentén halad előre. Múltunk meghatározza jelenünket, jelenünk meghatározza jövőnket. Hol van a tiszta jelen, melyben nem kell tartanunk sem a múlttól sem a jövőtől? - Ott van elrejtve mindennapjainkban, csak meg kell találnunk, s élni azt. S, ha sikerül megtalálni; megáll az idő!

Zene: Kraftwerk/Yello
Koreográfia: Bacskai Ildikó
Táncosok: Barna Andrea, Kozmér Alexandra, Bajári Levente
Fény: Bakó Máté
Jelmez: Bacskai Ildikó

Métamorphoses Nocturnes (Éjjeli Metamorfozis)

A Métamorphoses Nocturnes című vonósnégyest Ligeti György 1953-54-ben komponálta Budapesten. A mű megalkotásában Bartók Béla III. és IV. vonósnégyese inspirálta. Koreográfiámban a nyolc táncos által létrehozott vizuális formák folyamatos átalakulásával a mű hangulatát, illetve a kompozíció által meghatározott struktúrát igyekszem tolmácsolni. (Andrea P. Merlo)

Zene: Ligeti György (Vonosnegyes N. 1)
Koreográfia: Andrea Paolini Merlo
Táncosok: Gyarmati Zsófia, Bacskai Ildikó, Gáspár Orsolya, Schnetz Johanna, Komarov Alexander, Szirb György, Fodor Dániel, Barát Ákos
Fény: Andrea Paolini Merlo
Jelmez: Herwerth Monika

Érted!?

Azt gondolom mint koreográfus, hogy elore értelmezni egy a test gyönyörü hangjaira írott kompozíciót, elore jelentést adni egy egy mozdulatnak az egyszerüen arcátlan korlátozása a néző szabadságának amely szabadság a megértés és a megérzés gyönyörüségében rejlik.E gondolathoz huen kívánok szép estét és sok boldog felismerést... (Kun Attila)

Zene: Peter Vasks, Beethoven
Koreográfus: Kun Attila
Táncosok: Kozmér Alexandra
Fény: Kun Attila

After Mozart

Koreográfia: Venekei Mariann
Táncosok: Bajári Levente
Fény - jelmez: Venekei Mariann

Holdfogyatkozás

"A nő és a férfi párharcát soha ne lássad másként, mint reménytelen harcot, melyet a legkegyetlenebb önzés és a féktelen hiúság fűtenek.minden emberi együttlét reménytelen.nincs emberi kapcsolat, mely idővel meg ne alázna." (Márai Sándor: Füves könyv)

Zene: Supersilent
Koreográfia: Bajári Levente
ének: Székács Barbara
Asszisztens: Gáspár Orsolya, Feledi Janos
Táncosok: Gáspár Orsolya, Komarov Alexander

Ez Nekünk Art

A darab címe pontosan azt jelenti, amit jelent. Mi, táncosok ugyanazt gondoljuk, amit gondolunk. Helyezze magát kényelembe, öveket bekapcsolni! Jó szórakozást kíván a "David off-Balance Dance Company" (Kerenyi Miklós Dávid)

Zene: Moloko, Zagar
Koreográfia: Kerényi Miklós Dávid
Táncosok: Kozmér Alexandra, Kerényi Tünde Sára, Solti Csaba, Koháry Istvan, Sarvady Mátyás, Kerenyi Miklós Dávid
Asszisztens: Kozmér Alexandra
Jelmez: Lakatos Márk
Film: Warczag Marton
Fotók: Sarvady Mátyás
Formabontó: Lumpi

Támogatók: NKÖM, NKA